A brit mutáns vírus úgy tűnik a fiatalabbakat fertőzi

 

A szennyvízvizsgálatok eredményei azt mutatják, hogy a következő hetekben a fertőzöttek számának emelkedésére kell számítani - mondta az országos tisztifőorvos a pandémia elleni védekezésért felelős operatív törzs keddi, online sajtótájékoztatóján.

 

 

Müller Cecília hangsúlyozta: "nehéz hetek előtt állunk, minden bevezetett óvintézkedésre szükség van".

    Hozzátette, hogy a vírus brit mutációja sokkal fertőzőképesebb, és úgy tűnik, hogy fiatalabbakat betegít meg, akik rövid idő alatt súlyos állapotba kerülnek.

        Arra figyelmeztetett: a vírus brit mutánsa sokkal fertőzőképesebb, hamarabb súlyos állapotba kerülhetnek a betegek tőle, és a fiatalabbakat betegíti meg - elsősorban azért, mert az idősebbek egy részét már sikerült beoltani -, így mind több fiatal kerül intenzív osztályra.

    A vírus mutánsai nagyobb erővel támadnak mint a korábbi változat, teljesen megváltoztatták a járvány görbét - jegyezte meg.

    A szennyvíz vizsgálata azt mutatja, hogy a következő hetekben a járványadatok emelkedésére kell számítani. Nagyon nehéz hetek következnek, fontos, hogy mindenki felelősségteljesen betartsa az óvintézkedéseket - hangsúlyozta Müller Cecília.

    A tisztifőorvos jelezte: nem lehet előre tudni, hogy a fertőzés kinél milyen állapotot idéz elő. Mivel a jelenlegi információk szerint elsősorban a cukorbetegségben szenvedők kerülhetnek súlyos állapotba, ők, amint lehet, oltassák be magukat - kérte.

    Jelenleg kórházakban és háziorvosoknál működnek oltópontok, de ha lesz nagyobb mennyiségű oltóanyag, akkor bővül az oltópontok száma - tette hozzá.

        Az országos tisztifőorvos arra is felhívta a figyelmet, hogy aki tüneteket észlel magán, minél hamarabb forduljon orvoshoz, mert akkor kerülheti el a kórházi, netán az intenzív kezelést, ha időben elkezdi a megfelelő gyógyszeres terápiát

    Kérdésre válaszolva Müller Cecília elmondta, hogy aki átesett a fertőzésen, annak a gyógyulása után 3 hónappal javasolt az oltás.

MAGAZIN

Kamera buktatta le a kameratolvajt Kaposváron

A körzeti megbízottak április 4-én délután egy belvárosi áruházban igazoltattak egy vásárlót, mert onnan lopásról érkezett bejelentés.

20 műszaki mentés és 20 tűzeset volt Somogyban a hosszú hétvégén

Ugyanannyi tűzhöz, mint műszaki mentéshez riasztották a somogyi tűzoltókat a hosszú hétvégén.

Ároka borult egy traktor Csurgón vasárnap

A Nagyváthy utcát teljes szélességében lezárták.

Két autó ütközött össze Nagyatád és Berzence között

Két személyautó ütközött össze a 681-es főút Nagyatádot és Berzencét összekötő szakaszán, a 4-es és az 5-ös kilométerszelvény között.

Mesefigurákat festettek a Zichy diákjai a kaposvári kórház falaira

Újabb színes meseillusztrációk kerültek a kaposvári kórház Gyermekosztályának járóbeteg-ellátó várótermébe.

586 sofőrt ellenőriztek a rendőrök Kaposváron és a környéken

A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai március 31-én Kaposvár és vonzáskörzete forgalmát ellenőrizték fokozottan.

Állásajánlatok Kaposváron