Bátran futkosnak a patkányok a Városligeti tónál - fotók

Szombaton délután tettünk egy sétát a Városligetben, ahová még rajtunk kívül sokan kilátogattak, hogy élvezzék a napsütést.

 

Amikor a parkolótól távolabb levő kis hídon mentünk át, amin átvezet a futók útvonala is, megálltunk, hogy megnézzük a kacsákat. Miközben a kacsákat néztük mozgolódásra lettünk figyelmesek a parton és meglepetten vettük észre, hogy patkányok virgonckodnak a víz melletti területen. Valaki kukoricát szórt szét a parton, az egyik patkány pedig teljes nyugalommal csemegézett belőle.

 

 

Elkezdtük figyelni az állatot és hamarosan előbukkant még egy példány, a víz menti csalitosból, majd valamivel későbbb egy harmadik patkány orra is kikandikált a sásból.

 

 

Majd kivágódott egy másik és elnyargalt a híd alá. Mi öt rágcsálót számoltunk össze a területen, ezek közül csak egyik volt annyira bátor, hogy hosszabb ideig táplálkozzon a nyílt színen, a többiek ki be rohangáltak, sőt valamelyiket még úszni is láttuk.

A legbátrabb patkány még a kacsáktól sem zavartatta magát és teljes nyugalommal evett tovább.

 

A sétálók közül többen szintén meglepetten figyelték a vakmerő rágcsálókat, sőt az egyik kisgyereknek szándékában állt meg is fogni egyet, de a szülei gyorsan lebeszélték róla. Találkoztunk valakivel, aki a közelben lakik és elmondta, hogy a patkányok egészen a házakig elmerészkednek, aminek az ott lakók nyilván nem örülnek túlságosan. 

Időpont: 
vasárnap, 2021, március 7 - 10:20

MAGAZIN

Ingyenes programok Somogyban a hétvégén – Falunapok, koncertek és fesztiválok várják a közönséget

Augusztus 8–9-én sem maradunk programok nélkül Somogyban: több településen falunapot rendeznek, a Balaton-parton pedig ingyenes koncertek és fesztiválok várják a látogatókat.

Szigetvári tűzvész megfékezéséhez kérték a somogyi tűzoltók segítségét

Öt hektáron pusztított a tűz csütörtök délután Szigetvárnál, a Márta dűlőben.

Kiégett egy autó Marcalinál

Kigyulladt és teljes terjedelmében égett egy személyautó csütörtök este Marcali külterületén. A tűz átterjedt az aljnövényzetre is.

Két neves rendezővel készül az új évadra a kaposvári Csiky Gergely Színház

Gőzerővel zajlik a Csiky Gergely Színház 2026/2027-es évadának előkészítése.

Fagyival lepték meg a kukásokat Somogyban a hőségben

Szívmelengető gesztussal mondtak köszönetet a hulladékszállítóknak több somogyi településen.

Fonyódi siker: a Lokal at the Lake fogása lett 2026 Év Strandétele

Somogyi siker született a Balatonnál: a fonyódligeti Lokal at the Lake nyerte el a 2026-os Év Strandétele címet.

 

Állásajánlatok Kaposváron