Tíz méter mély kútba esett egy macska szerda reggel Gyugyon, a Fő utcában.
2021. március 8-tól határozatlan ideig felfüggesztik a járművezetők és közlekedési szakemberek vizsgáit, alkalmassági vizsgálatait és utánképzéseit.
Az intézkedés a közúti, a vasúti, a hajózási és a légügyi (drón) területet egyaránt érinti, és kiterjed a pályaalkalmassági vizsgálatok elvégzésére is.
A befizetett vizsgadíját senki sem veszíti el. Az érintettek a vészhelyzet elhárítását követően – a korábbi jelentkezésnek megfelelően és a megfizetett díj szerint – vehetnek majd részt a most lemondott vizsgákon, vizsgálatokon és utánképzéseken. A vizsgák új időpontjáról a vizsgázók elsődlegesen a képző szervek útján kapnak tájékoztatást. A felhalmozódó ügyek gyors ledolgozása érdekében a tervek szerint a Vizsgaközpont hivatali időn túli és hétvégi időpontokat is biztosít majd ügyfelei számára.
A társaság ügyfélszolgálati irodáiban a személyes ügyintézés átmenetileg szintén szünetel, az egyéb ügyfélszolgálati csatornák (telefon, e-mail, posta) elérhetőek maradnak.
A Vizsgaközpont tavaly a tavaszi leállástól eltekintve a járványügyi korlátozások mellett is biztosította a közlekedési vizsgáztatás zavartalan működését. Munkatársai 2020-ban közel 680 ezer közlekedési vizsga, vizsgálat és utánképzés lebonyolításában vettek részt.
Forrás: https://vizsgakozpont.hu/
![]() Macskát mentettek a tűzoltók GyugyonTíz méter mély kútba esett egy macska szerda reggel Gyugyon, a Fő utcában.
|
![]() Jelentkezz tűzoltónak! - áprilisban felvételi lesz somogyi tűzoltóságoknálVárják a hivatásos szolgálat iránt elkötelezett jelentkezőket, akiknek a felvételi eljárás keretében először a fizikai felmérőn kell helytállniuk.
|
![]() Kamera buktatta le a kameratolvajt KaposváronA körzeti megbízottak április 4-én délután egy belvárosi áruházban igazoltattak egy vásárlót, mert onnan lopásról érkezett bejelentés.
|
![]() 20 műszaki mentés és 20 tűzeset volt Somogyban a hosszú hétvégénUgyanannyi tűzhöz, mint műszaki mentéshez riasztották a somogyi tűzoltókat a hosszú hétvégén.
|
![]() Ároka borult egy traktor Csurgón vasárnapA Nagyváthy utcát teljes szélességében lezárták.
|
![]() Két autó ütközött össze Nagyatád és Berzence közöttKét személyautó ütközött össze a 681-es főút Nagyatádot és Berzencét összekötő szakaszán, a 4-es és az 5-ös kilométerszelvény között.
|