Letért az útról és az árokba borult egy személyautó csütörtök délután Mernyén, a Dózsa György utcában.

A hétvégén 1600 emberrel szemben intézkedtek a rendőrök a kijárási tilalom és a közterületi magatartási szabályok, illetve a közterületi csoportosulások tilalmának megsértése miatt - mondta a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese a hétfői online sajtótájékoztatón.
Kiss Róbert beszámolt arról is, hogy a fővárosban egy I. kerületi társasházban kellett intézkedniük a rendőröknek péntek éjjel: a házban megsértették a magánrendezvényekre vonatkozó szabályokat azzal, hogy 74-en ünnepeltek egy születésnapot. A házigazdával és a résztvevőkkel szemben is szabálysértési eljárást indítottak.
Elmondta: a hétvégén a maszkviselési kötelezettség figyelmen kívül hagyása miatt 471 emberrel szemben intézkedtek a rendőrök, közülük 410-en a tízezer lakosnál nagyobb településeken szegték meg a szabályt, 17-en tömegközlekedési eszközökön vagy megállókban, 44-en pedig üzletekben, bevásárlóközpontokban.
A hétvégén két vendéglátóhelyet is ideiglenesen bezáratott a rendőrség. Egy debreceni vendéglátóhelyen szeszes italt fogyasztott egy vendég, Karcagon pedig az üzlethelyiségben többen fogyasztottak alkoholt. A helyek ideiglenes bezáratása mellett a vendégek ellen is szabálysértési eljárást indítottak. A vendéglátóhelyekre január 30. óta vonatkoznak szigorúbb szabályok: a hétvégén hat emberrel szemben intézkedtek, amiért jogosulatlanul voltak vendéglátóhelyen. A szabályok bevezetése óta már 52-re nőtt az ilyen típusú szabálysértést elkövetők száma.
koronavirus.gov.hu
![]() Balesetek Somogyban csütörtökönLetért az útról és az árokba borult egy személyautó csütörtök délután Mernyén, a Dózsa György utcában.
|
![]() Siófoki csapat nyerte a Tűzoltó Műszaki MentőversenytEgerben rendezte meg április 8-9 én a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az V. Országos Tűzoltó Műszaki Mentőversenyt, amelyen a vármegyei katasztrófavédelmi igazgatóságok és a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság egy-egy csapattal vett részt.
|
![]() Macskát mentettek a tűzoltók GyugyonTíz méter mély kútba esett egy macska szerda reggel Gyugyon, a Fő utcában.
|
![]() Jelentkezz tűzoltónak! - áprilisban felvételi lesz somogyi tűzoltóságoknálVárják a hivatásos szolgálat iránt elkötelezett jelentkezőket, akiknek a felvételi eljárás keretében először a fizikai felmérőn kell helytállniuk.
|
![]() Kamera buktatta le a kameratolvajt KaposváronA körzeti megbízottak április 4-én délután egy belvárosi áruházban igazoltattak egy vásárlót, mert onnan lopásról érkezett bejelentés.
|
![]() 20 műszaki mentés és 20 tűzeset volt Somogyban a hosszú hétvégénUgyanannyi tűzhöz, mint műszaki mentéshez riasztották a somogyi tűzoltókat a hosszú hétvégén.
|