Örökbefogadott tehenek segítik a zalai Korosajt Műhely túlélését

A vírushelyzet miatt a legtöbb kistermelő nagyon nehéz helyzetbe került. A Zala megyei Nemesbükön a Korosajt Műhely is nehézségekkel küzd, a tulajdonos ezért indította el a Neked is lehet egy tehened! Fogadd örökbe! akciót.

 

Nemesbükön a Korosajt Műhelynél 20 jersey tehén él, az akció a tehenek ellátásának és a műhely fenntartásának segítését célozza. 

Minden örökbefogadó kap egy fényképet, egy oklevelet, név szerint azzal a tehénnel, akit örökbefogadott és részt vehet fejésben, sajtkészítésben nyáron. Júniustól, amikor már helyreáll a rend, akkor az örökbefogadás értékét mi sajtban visszaadják.

 

Egy tehén gondozása nagyjából havi 14 ezer forintba kerül. Az örökbefogadásnál azonban nincs meghatározott támogatási összeg, mindenki annyival segítheti a műhelyt, amennyivel szeretné. Az egyetlen kitétel, hogy az örökbefogadó lehetőleg látogassa meg a kiválasztott tehenet, legalább egyszer.

A Facebook posztok alapján hatalmas a sikere a tehén örökbefogadási akciónak.

De ha nem akarsz örökbe fogadni, csak szeretnéd segíteni a Korosajt Műhely állatait, a Takarék Bank 66900090-11017158 számlájára utalva is megteheted.

Időpont: 
hétfő, 2021, február 22 - 08:31

MAGAZIN

Ingyenes programok Somogyban a hétvégén – Falunapok, koncertek és fesztiválok várják a közönséget

Augusztus 8–9-én sem maradunk programok nélkül Somogyban: több településen falunapot rendeznek, a Balaton-parton pedig ingyenes koncertek és fesztiválok várják a látogatókat.

Szigetvári tűzvész megfékezéséhez kérték a somogyi tűzoltók segítségét

Öt hektáron pusztított a tűz csütörtök délután Szigetvárnál, a Márta dűlőben.

Kiégett egy autó Marcalinál

Kigyulladt és teljes terjedelmében égett egy személyautó csütörtök este Marcali külterületén. A tűz átterjedt az aljnövényzetre is.

Két neves rendezővel készül az új évadra a kaposvári Csiky Gergely Színház

Gőzerővel zajlik a Csiky Gergely Színház 2026/2027-es évadának előkészítése.

Fagyival lepték meg a kukásokat Somogyban a hőségben

Szívmelengető gesztussal mondtak köszönetet a hulladékszállítóknak több somogyi településen.

Fonyódi siker: a Lokal at the Lake fogása lett 2026 Év Strandétele

Somogyi siker született a Balatonnál: a fonyódligeti Lokal at the Lake nyerte el a 2026-os Év Strandétele címet.

 

Állásajánlatok Kaposváron