
A nyomozás adatai alapján 2021. február 15-én, délután 16 óra körül Siófok belterületén két járművezető között közlekedési nézeteltérés történt.
A konfliktus során egyikük kiszállt az autójából, és a másikuk kocsijának lehúzott ablakán behajolva torkon ragadta, valamint rángatni kezdte a sofőrt, majd a jármű oldalában is kárt okozott.
A helyszínre érkező körzeti megbízottak a feltételezett elkövetőt elfogták és előállították a Siófoki Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók garázdaság vétség megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki az 58 éves helyi lakost.
![]() Ingyenes programok Somogyban a hétvégén – Falunapok, koncertek és fesztiválok várják a közönségetAugusztus 8–9-én sem maradunk programok nélkül Somogyban: több településen falunapot rendeznek, a Balaton-parton pedig ingyenes koncertek és fesztiválok várják a látogatókat. |
![]() Szigetvári tűzvész megfékezéséhez kérték a somogyi tűzoltók segítségétÖt hektáron pusztított a tűz csütörtök délután Szigetvárnál, a Márta dűlőben.
|
![]() Kiégett egy autó MarcalinálKigyulladt és teljes terjedelmében égett egy személyautó csütörtök este Marcali külterületén. A tűz átterjedt az aljnövényzetre is.
|
![]() Két neves rendezővel készül az új évadra a kaposvári Csiky Gergely SzínházGőzerővel zajlik a Csiky Gergely Színház 2026/2027-es évadának előkészítése. |
![]() Fagyival lepték meg a kukásokat Somogyban a hőségbenSzívmelengető gesztussal mondtak köszönetet a hulladékszállítóknak több somogyi településen. |
![]() Fonyódi siker: a Lokal at the Lake fogása lett 2026 Év StrandételeSomogyi siker született a Balatonnál: a fonyódligeti Lokal at the Lake nyerte el a 2026-os Év Strandétele címet. |