
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Kiberbűnözés Elleni Főosztályának nyomozói az utóbbi hetekben több olyan weboldalt és fórumot is azonosítottak, ahol ismeretlen csalók koronavírus elleni "csodaszereket" próbálnak meg értékesíteni.
A minél nagyobb haszon elérése érdekében a bűnözők úgy állítják be ezeket a "gyógyszereket", mint amelyek szigorú bevizsgálásokon estek át.
A nagyobb hitelesség elérése érdekében az elkövetők gyakran szakértőket szólaltatnak meg, stúdióbeszélgetéseket imitálnak és tudományosnak látszó tanulmányokra is hivatkoznak a hirdetéseik során.
Hozzátették, közelebbről megvizsgálva ezeket az oldalakat azonban hamar kiderül, hogy a hangzatos leírásokon túl sem az említett szerekről, sem azok terjesztőiről nem található semmilyen ellenőrizhető adat, a megszólaltatott szakértők valójában nem létező személyek, a tudományos kutatások pedig sosem történtek meg.
"A bűnözők egyedüli célja ezekkel a hirdetésekkel, hogy minél több állampolgártól csaljanak ki pénzt, és ha végül küldenek is valamilyen terméket, annak forrásáról és az abban lévő hatóanyagok összetételéről és hatásáról semmilyen ellenőrizhető adat nem állapítható meg" - írta a rendőrség.
A kibernyomozók mindig nyomozást indítanak az üzemeltetők azonosítása és felelősségre vonása céljából, valamint felveszik a kapcsolatot a tárhelyszolgáltatókkal a weboldalak internetről történő mielőbbi eltávolítása érdekében.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) csütörtökön szintén a police.hu oldalon közölte, hogy több száz millió forint értékű, gyógyszerként hirdetett, de Magyarországon nem engedélyezett terméket foglaltak le, amelyeket Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektorának nevével visszaélve reklámoztak.
![]() A legjobb ingyenes programok Somogyban szombaton július 25-énJúlius 25-én szombaton családi rendezvények, falunapok, sportprogramok, fesztiválok, veterán jármű-találkozó, hagyományőrző események és ingyenes koncertek közül válogathatnak az érdeklődők Somogyban. |
![]() Ingyenes koncertek Somogyban a hétvégén – Oláh Gergő, Groovehouse, és még sokan másokIgazi koncertdömping várja a hétvégén a szórak |
![]() Melegszik az idő a hétvégén, lassan visszatér a kánikula SomogybaKellemes nyári idővel indul a hétvége Somogy vármegyében.
|
Ittasan akarta átúszni a Balatont – a vízirendőrök mentették ki a bajba jutott férfitKis híján tragédiával végződött egy felelőtlen döntés a Balatonon.
|
![]() Jön a Perseidák meteorraj – augusztusban érkezik a nyár legszebb csillaghullásaA nyár egyik leglátványosabb csillagászati eseménye idén sem marad el: július 17. és augusztus 23. között ismét megfigyelhető lesz a Perseidák meteorraj, amely minden évben ezreket csábít a szabadba.
|
![]() Baleset történt Somogyszobon és Látrányban isBaleset miatt kérték a tűzoltók segítségét Somogyszob és Látrány térségében is.
|
![]() Időjárás Somogyban – kellemes nappalok, hűvös éjszakák, hétvégén melegedésAz előttünk álló napokban Somogy vármegyében alapvetően kellemes nyári időre számíthatunk. |
![]() Kamion és személyautó karambolozott Kadarkút és Bárdudvarnok közöttKamion és személyautó karambolozott a hét első napján Kadarkút és Bárdudvarnok között, a 6616-os út 10-es kilométerszelvényénél.
|
![]() Súlyos rolleres baleset Balatonbogláron – gyalogost ütött el egy 12 éves fiúSúlyos baleset történt szombat este Balatonbogláron, ahol egy elektromos rollerrel közlekedő 12 éves fiú elütött egy gyalogost a Platán strand sétányán. |