
Az egykori Szent István Egyetem jogutódjaként megalakult a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE).
Az esemény sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy az agrárium és a vidékfejlesztés az egyik leggyorsabban fejlődő képzési és tudományterület, nagy szükség van a szakmai, elméleti és gyakorlati képzés, valamint az agrárszakmák iránti elkötelezettség, küldetéstudat erősítésére.
A Szent István Egyetem jogelőd szervezetére épülő Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem államilag elismert felsőoktatási intézményként működik tovább. A fenntartói jog a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítványhoz került. A MATE ezzel a lépéssel hazánk egyik legnagyobb felsőoktatási intézményévé vált. Az intézmény célja Magyarország gazdasági és társadalmi fejlődésének elősegítése, valamint a vidék és a mezőgazdaság újjáépítése-fejlesztése.
Az új egyetem 5 campuson - köztük Kaposváron - több mint 13 ezer hallgatóval kezdi meg a működését, ezzel Magyarország egyik legnagyobb egyeteme jött létre.
Az intézményben jelentős szervezeti átalakításra kerül sor, melynek keretében a korábbi kari struktúra helyett intézeti modellt vezettek be.
Dr. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter kiemelte, az alapítványi fenntartói forma szabadabb és egyszerűbb működését tesz lehetővé az Egyetem számára.
Dr. Csányi Sándor kuratóriumi elnök az Egyetem megalakulása alkalmából kijelentette: „mintaszerű volt, zökkenőmentes módon történt a MATE létrehozása, amely egyben a magyar agrár-felsőoktatás újjáépítésének első lépéseként is tekinthető. Az új szervezet a jelen kihívásaira is megpróbál választ adni, ilyen a globális felmelegedés, a megcsappanóban lévő vízkészletek kezelése, az egészségesebb élelmiszerek gyártása vagy a precíziós gazdálkodás fejlesztése. Szeretnénk, ha az egyetem a kutatás és az oktatás terén is élen járna.”
![]() Ingyenes programok Somogyban a hétvégén – Falunapok, koncertek és fesztiválok várják a közönségetAugusztus 8–9-én sem maradunk programok nélkül Somogyban: több településen falunapot rendeznek, a Balaton-parton pedig ingyenes koncertek és fesztiválok várják a látogatókat. |
![]() Szigetvári tűzvész megfékezéséhez kérték a somogyi tűzoltók segítségétÖt hektáron pusztított a tűz csütörtök délután Szigetvárnál, a Márta dűlőben.
|
![]() Kiégett egy autó MarcalinálKigyulladt és teljes terjedelmében égett egy személyautó csütörtök este Marcali külterületén. A tűz átterjedt az aljnövényzetre is.
|
![]() Két neves rendezővel készül az új évadra a kaposvári Csiky Gergely SzínházGőzerővel zajlik a Csiky Gergely Színház 2026/2027-es évadának előkészítése. |
![]() Fagyival lepték meg a kukásokat Somogyban a hőségbenSzívmelengető gesztussal mondtak köszönetet a hulladékszállítóknak több somogyi településen. |
![]() Fonyódi siker: a Lokal at the Lake fogása lett 2026 Év StrandételeSomogyi siker született a Balatonnál: a fonyódligeti Lokal at the Lake nyerte el a 2026-os Év Strandétele címet. |