
Az elmúlt napokban több helyen is lehett arról olvasni, hogy nem bírják már az éttermek, ezért a korlátozó intézkedések ellenére is kinyitnak.
A vendéglátóhelyek valóban rettenetesen nehéz helyzetbe kerültek az elmúlt hónapokban, sokan ételkiszállításra álltak át, többen bezártak átmenetileg és előfordul az is, hogy valaki végleg lehúzta a rolót. Az emberek is szívesen kimozdulnának már valamerre, mindenki nehezen viseli a bezártságot. Ennek köszönhető, hogy megjelentek hírek miszerint a tiltás ellenére hétfőn tiltakozásképpen kinyitna több vendéglátóhely. Az Azonnali.hu csütörtököi információi szerint ezt mintegy 30 étterem tenné meg ténylegesen, bár ennél jóval többen jelezték ezen szándékukat.Több országban már nyitottak ki vendéglátóhelyek a tiltás ellenére is, de idehaza komoly szankciókkal nézhet szembe az, aki figyelmen kívül hagyja a korlátozásokat.
Emlékeztetőül itt a rendelet:
4. A vendéglátó üzletekre vonatkozó védelmi intézkedések
8. § (1) Vendéglátó üzletben
a) az ott foglalkoztatottak kivételével és
b) a (2) bekezdés szerinti kivétellel
tilos tartózkodni.
(2) Vendéglátó üzletben való tartózkodás - az elvitelre alkalmas ételek kiadása és szállítása érdekében - az ehhez szükséges időtartamig megengedett.
(3) Az (1) és (2) bekezdést nem kell alkalmazni
a) a munkahelyi étteremre, illetve büfére,
b) a szálláshelyen található étteremre, illetve bárra, ha ott kizárólag a szálláshely vendégét szolgálják ki,
c) a köznevelési intézmény, valamint a szakképző intézmény (a továbbiakban együtt: nevelési, oktatási intézmény) menzájára, valamint büféjére, ha ott kizárólag a nevelési, oktatási intézmény dolgozóját, illetve a nevelési, oktatási intézmény tanulóját szolgálják ki,
d) az egészségügyi intézményben található étteremre, illetve büfére.
Ma reggel Orbán Viktor miniszterelnök a vendéglátóhelyek nyitása kapcsán a Kossuth rádióban azt kérte a hatóságoktól, hogy ne tartóztassanak le senkit, ha nincs törés-zúzás, erőszak, mint ahogy más országokban volt, akkor szabálysértési körben vannak. De arra kért mindenkit, hogy "ne tegyék", mert egy járványról van szó, és másoknak is átadhatják a betegséget. A kormány igyekszik segíteni, felgyorsítani a támogatások kifizetését a vendéglátósoknak, de az nem megoldás, hogy megsértik a szabályokat - közölte.
Megjegyezte: egyértelműek a szankciók, 150 ezer és egymillió forint közötti bírságot szabhatnak ki a hatóságok, és a vendéglátóhelyeket legalább fél évre bezárják.
Ahogy lesz elég vakcina, el tud indulni a tömeges oltás és újra kinyithatnak az éttermek
A csütörtöki kormányinfón pedig az hangzott el, hogy akkor lehetséges kinyitni a szórakozóhelyeket, ha az nem jár az emberek életének veszélyeztetésével.
A nyitás időpontjáról azt mondta, a kormány nem lát előre, de folyamatosan konzultálnak a virológusokkal, a szakértőkkel. Ma teljes a szakmai konszenzus abban, hogy a jelenlegi intézkedéseket indokolt fenntartani - jelentette ki. Hozzátette: hosszú távú megoldás csak az oltás lehet.
Arról is beszélt, hogy a vendéglátóhelyek kinyitása nem polgári engedetlenség, nem lehet használni ezt a kifejezést ebben az esetben. A hatóságok bezárják azt a vendéglátóhelyet, amely kinyit, és aki odamegy, az szabálysértést követ el és bírsággal kell számolnia - közölte. Hozzátette: a szabályok a járvány megfékezésére vannak, és a kormány érti a nehézségeket, ahol tud, segít is, de mindenkinek be kell tartani az előírásokat.
Sokan abban látnák a megoldást, hogy legalább a szabadtéri helyekre és teraszokra vonatkozóan oldják fel a zárlatot.
![]() A legjobb ingyenes programok Somogyban szombaton július 25-énJúlius 25-én szombaton családi rendezvények, falunapok, sportprogramok, fesztiválok, veterán jármű-találkozó, hagyományőrző események és ingyenes koncertek közül válogathatnak az érdeklődők Somogyban. |
![]() Ingyenes koncertek Somogyban a hétvégén – Oláh Gergő, Groovehouse, és még sokan másokIgazi koncertdömping várja a hétvégén a szórak |
![]() Melegszik az idő a hétvégén, lassan visszatér a kánikula SomogybaKellemes nyári idővel indul a hétvége Somogy vármegyében.
|
Ittasan akarta átúszni a Balatont – a vízirendőrök mentették ki a bajba jutott férfitKis híján tragédiával végződött egy felelőtlen döntés a Balatonon.
|
![]() Jön a Perseidák meteorraj – augusztusban érkezik a nyár legszebb csillaghullásaA nyár egyik leglátványosabb csillagászati eseménye idén sem marad el: július 17. és augusztus 23. között ismét megfigyelhető lesz a Perseidák meteorraj, amely minden évben ezreket csábít a szabadba.
|
![]() Baleset történt Somogyszobon és Látrányban isBaleset miatt kérték a tűzoltók segítségét Somogyszob és Látrány térségében is.
|
![]() Időjárás Somogyban – kellemes nappalok, hűvös éjszakák, hétvégén melegedésAz előttünk álló napokban Somogy vármegyében alapvetően kellemes nyári időre számíthatunk. |
![]() Kamion és személyautó karambolozott Kadarkút és Bárdudvarnok közöttKamion és személyautó karambolozott a hét első napján Kadarkút és Bárdudvarnok között, a 6616-os út 10-es kilométerszelvényénél.
|
![]() Súlyos rolleres baleset Balatonbogláron – gyalogost ütött el egy 12 éves fiúSúlyos baleset történt szombat este Balatonbogláron, ahol egy elektromos rollerrel közlekedő 12 éves fiú elütött egy gyalogost a Platán strand sétányán. |