Somogyba is érkezik a hó, riasztást is kiadtak péntekre

A Dunántúlon havazás, a délebbi részeken havas eső, hó várható pénteken.

 

Leginkább a Dunántúli-középhegységben, Zalában, illetve a Dél-Dunántúlon főként a Mecsekben, illetve a magasabban fekvő dombvidéki tájakon néhány cm vizes, tapadó hóréteg kialakulása várható, de több helyen az olvadás mellett inkább csak átmeneti lepelnyi hó lesz a jellemző. Egyes helyeken (Bakony, Mecsek) ugyanakkor akár 5 cm fölötti mennyiség is hullhat. A csapadékzóna a Dunától keletre is átnyúlik, de itt érdemi mennyiség nem várható. Délutántól északnyugat felől fokozatosan gyengül, majd a Dunántúl déli részére húzódik vissza a csapadék.

Ugyan a riasztás Veszprém megyére érvényes, azért nem árt Somogyban is felkészülni:

 

Szombaton változóan felhős, párás, szűrt napsütéses, helyenként tartósabban ködös idő a legvalószínűbb. Késő délután, este, délnyugat felől vastagodni kezd a felhőzet.

Éjszaka tovább növekszik a felhőzet, borongós idő várható. Csapadék azonban nem hullik.

 

A jellemző hőmérséklet átlaga (oC):

péntek délután 2,

szombat reggel -1,

szombat délután 3,

vasárnap reggel -1 fok körül alakul.

 

A LEGVALÓSZÍNŰBB FOLYTATÁS:

 

- Vasárnap előreláthatólag országszerte borongós idő következik. A közeledő mediterrán ciklonnal útja még mindig bizonytalan, de egyre inkább valószínűbb, hogy ezen a napon csak az esti óráktól éri el a déli megyéket hószállingózással, mérsékelt havazással. Élénk, olykor erős lökésekkel kísért ÉK-i szél fúj.

Időpont: 
péntek, 2021, január 8 - 09:16

MAGAZIN

Több településről indulnak hajók és változik a kompmenetrend május 1-től a Balatonon

Május 1-jétől jelentős változások lépnek életbe a Balaton közlekedésében: módosul a kompmenetrend, és tovább bővül a hajózási szezon is.

Érkezik a nyárias idő Somogyba, de nem marad sokáig

A hétvége időjárása Somogy megyében látványos változást hoz:

Ballagások,hosszú hétvége, érettségi - jön a roham a MÁV-nál

A május elsejei hosszú hétvégével idén a megszokottnál korábban indul a balatoni előszezoni menetrend:

Majálisok Somogyban és a Balaton körül – 2026. május 1.

Május elsején ismét megtelnek élettel Somogy vármegye települései és a Balaton környéke: a klasszikus majális hangulat, családi programok, zene, gasztronómia és különleges tematikus események várják az érdeklődőket.

Munkagödörben dolgozó férfira omlott a föld Somogyszobon

Föld omlott egy munkagödörben dolgozó férfire kedden délután, Somogyszobon.

Személyvonattal ütközött össze egy kisteherautó Kaposújlaknál

A tűzoltók áramtalanították az autót.

Állásajánlatok Kaposváron