Vádemelés: borda-és sípcsonttörtést okozott a másfél éves kisgyereknek

 - Vádat emelt a Kaposvári Járási Ügyészség az ellen a férfi ellen, aki 2020-ban többször súlyosan bántalmazta élettársa másfél éves gyermekét.  

   

Horváth Szilárd Somogy megyei főügyész csütörtöki, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a 32 éves férfi 2020 májusában költözött össze élettársával, akivel közösen nevelték a nő korábbi kapcsolatából született másfél éves kisfiút. A kisgyermek ebben az időszakban gyakran volt nyugtalan, sokat sírt, a vádlott ezért rendszeresen megütötte a gyermek arcát és testét, több alkalommal pedig a kiságyba dobta. A gyermek július végéig többi között bordatörést, sípcsonttörést és lábközépcsont-törést szenvedett el.

    A 21 éves anya tudott a bántalmazásról, de nem tett semmit, pedig a gyermek a töréses sérülésektől már nem tudott lábra állni.

    A sérüléseket végül július végén a házi gyermekorvos észlelte, és beutalta a kisfiút a megyei kórházba, ahol az elvégzett vizsgálatok alapján egyértelművé vált, hogy a sérülések bántalmazásos eredetűek, ezért az intézmény értesítette a rendőrséget és a gyámhatóságot. A kisfiú azóta felépült, gyermekotthonban helyezték el.

    A kaposvári nyomozók a kórházi bejelentést követően őrizetbe vették a férfit, majd az ügyészség indítványára a bíróság elrendelte a letartóztatását.

    A Kaposvári Járási Ügyészség a férfi ellen védekezésre képtelen személy sérelmére folytatólagosan elkövetett súlyos testi sértés és más bűncselekmények miatt emelt vádat, a gyermek anyjának pedig kiskorú veszélyeztetése miatt kell felelnie. Az ügyészség a vádlottak ellen börtönbüntetést indítványozott - olvasható a közleményben.

Időpont: 
csütörtök, 2021, január 7 - 09:44

MAGAZIN

Ingyenes programok Somogyban a hétvégén – Falunapok, koncertek és fesztiválok várják a közönséget

Augusztus 8–9-én sem maradunk programok nélkül Somogyban: több településen falunapot rendeznek, a Balaton-parton pedig ingyenes koncertek és fesztiválok várják a látogatókat.

Szigetvári tűzvész megfékezéséhez kérték a somogyi tűzoltók segítségét

Öt hektáron pusztított a tűz csütörtök délután Szigetvárnál, a Márta dűlőben.

Kiégett egy autó Marcalinál

Kigyulladt és teljes terjedelmében égett egy személyautó csütörtök este Marcali külterületén. A tűz átterjedt az aljnövényzetre is.

Két neves rendezővel készül az új évadra a kaposvári Csiky Gergely Színház

Gőzerővel zajlik a Csiky Gergely Színház 2026/2027-es évadának előkészítése.

Fagyival lepték meg a kukásokat Somogyban a hőségben

Szívmelengető gesztussal mondtak köszönetet a hulladékszállítóknak több somogyi településen.

Fonyódi siker: a Lokal at the Lake fogása lett 2026 Év Strandétele

Somogyi siker született a Balatonnál: a fonyódligeti Lokal at the Lake nyerte el a 2026-os Év Strandétele címet.

 

Állásajánlatok Kaposváron