
- Csaknem háromezer bejelentés érkezett a biztosítókhoz a december végi horvátországi földrengések okozta magyarországi károkról, a becsült kárösszeg megközelíti az 500 millió forintot - közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) kedden az MTI-vel.
A károsultak közül sokan csak az új évben fordultak biztosítóikhoz, a becsült kárösszeg a legfrissebb adatok szerint így az év végi gyorsjelentésben jelzett ötszörösét is elérheti - írták.
A szövetség közleményében felidézte, hogy a december 28-29-i horvátországi rengéseket követő első két napban a hazai biztosítókhoz több mint ötszáz bejelentés érkezett. Ezek alapján akkor 100 millió forintot meghaladó kifizetéssel számoltak. A Mabisz tájékoztatása szerint az új év első napjaira csaknem háromezerre nőtt a bejelentések száma, ezekkel együtt becsült kárösszeg megközelíti az 500 millió forintot.
Az összeg önmagában nem kirívó, mivel egy-egy nagyobb nyári vihar akár több milliárdos nagyságrendben is megterhelheti a biztosítói kasszákat, de az egy bejelentésre jutó, átlagosan mintegy kétszázezer forint viszonylag magasnak számít. Ezt az indokolhatja, hogy a földrengés az épületek szerkezetében súlyosabb károkat okozhat, mint a felhőszakadás vagy a szélvihar - emelte ki a biztosítók szövetsége.
Az összesített és már feldolgozott adatok alapján a legtöbb igazolható kárt a déli határhoz közeli Baranya, Somogy és Zala megyéből jelentették.
A szövetség jelezte azt is, hogy a mintegy négymillió magyarországi lakóingatlan 72-73 százaléka rendelkezik biztosítással. Az elemi károk kockázatait fedező alapbiztosítások már havi néhány ezer forintért elérhetőek, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) tavalyi statisztikája szerint a lakásbiztosítások átlagára évi 36 ezer forint - áll a Mabisz közleményében.
![]() Ingyenes programok Somogyban a hétvégén – Falunapok, koncertek és fesztiválok várják a közönségetAugusztus 8–9-én sem maradunk programok nélkül Somogyban: több településen falunapot rendeznek, a Balaton-parton pedig ingyenes koncertek és fesztiválok várják a látogatókat. |
![]() Szigetvári tűzvész megfékezéséhez kérték a somogyi tűzoltók segítségétÖt hektáron pusztított a tűz csütörtök délután Szigetvárnál, a Márta dűlőben.
|
![]() Kiégett egy autó MarcalinálKigyulladt és teljes terjedelmében égett egy személyautó csütörtök este Marcali külterületén. A tűz átterjedt az aljnövényzetre is.
|
![]() Két neves rendezővel készül az új évadra a kaposvári Csiky Gergely SzínházGőzerővel zajlik a Csiky Gergely Színház 2026/2027-es évadának előkészítése. |
![]() Fagyival lepték meg a kukásokat Somogyban a hőségbenSzívmelengető gesztussal mondtak köszönetet a hulladékszállítóknak több somogyi településen. |
![]() Fonyódi siker: a Lokal at the Lake fogása lett 2026 Év StrandételeSomogyi siker született a Balatonnál: a fonyódligeti Lokal at the Lake nyerte el a 2026-os Év Strandétele címet. |