
Horvátországban a keddi, 6,3-as erősségű földrengés után több utórengést, köztük három nagyobb, egy 4,7-es, majd tizenöt percen belül egy 4,8-as és egy 3,9-es magnitúdójú földmozgást regisztráltak szerdán kora reggel - közölte a horvát szeizmológiai szolgálat.
A nagyobb rengéseket ismét lehetett érzékelni Somogyban, Kaposváron is, bár nem volt olyan erős és a kora reggeli órákban történt, amikor a legtöbben még aludtak. Akik mégis érezték arról számoltak be, hogy megremegett az ágy, az asztalon a monitor.
A földrengés epicentruma 18 kilométerre volt Sziszektől (Sisak) és 37 kilométerre Zágrábtól, fészke pedig 10 kilométeres mélységben.
Darinko Dumbovic, Petrinja polgármestere a sajtónak azt mondta: a várost és környékét három nap alatt harmadszor érte földrengés. Minden romos ház, amely eddig még bírta, most összeomlott - mondta, hozzátéve, hogy az emberek már második napja nem alszanak.
Forrás: MTI
![]() Ingyenes programok Somogyban a hétvégén – Falunapok, koncertek és fesztiválok várják a közönségetAugusztus 8–9-én sem maradunk programok nélkül Somogyban: több településen falunapot rendeznek, a Balaton-parton pedig ingyenes koncertek és fesztiválok várják a látogatókat. |
![]() Szigetvári tűzvész megfékezéséhez kérték a somogyi tűzoltók segítségétÖt hektáron pusztított a tűz csütörtök délután Szigetvárnál, a Márta dűlőben.
|
![]() Kiégett egy autó MarcalinálKigyulladt és teljes terjedelmében égett egy személyautó csütörtök este Marcali külterületén. A tűz átterjedt az aljnövényzetre is.
|
![]() Két neves rendezővel készül az új évadra a kaposvári Csiky Gergely SzínházGőzerővel zajlik a Csiky Gergely Színház 2026/2027-es évadának előkészítése. |
![]() Fagyival lepték meg a kukásokat Somogyban a hőségbenSzívmelengető gesztussal mondtak köszönetet a hulladékszállítóknak több somogyi településen. |
![]() Fonyódi siker: a Lokal at the Lake fogása lett 2026 Év StrandételeSomogyi siker született a Balatonnál: a fonyódligeti Lokal at the Lake nyerte el a 2026-os Év Strandétele címet. |