December 24. és január 3. között olyan helyeken is tilos alkoholt inni, ahol eddig lehetett. Az erről szóló kormányrendelet a Magyar Közlöny szerdai számában jelent meg.
Pontosan így hangzik:
2020. december 24. napjától 2021. január 3. napjáig azon a közterületen is tilos szeszesitalt fogyasztani, ahol ezt más jogszabály nem tiltja.
2. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba, és 2021. január 3-án hatályát veszti.
A jogszabályt Orbán Viktor miniszterelnök írta alá. Indoklást nem fűztek hozzá, csak a katasztrófavédelemről szóló törvény szerepel benne hivatkozásként.
Emlékeztetőül: a koronavírus-járvány miatt elrendelt szigorú intézkedések, így az este nyolc és a reggel öt óra közötti kijárási tilalom január 11-ig érvényben van. A szilveszteri bulikat sem lehet megtartani, csak szentestére függesztették fel a tilalmat. A családi rendezvényeket tíz főben korlátozták, de ebbe nem számítanak bele a 14 év alatti gyermekek.
![]() Ingyenes programok Somogyban a hétvégén – Falunapok, koncertek és fesztiválok várják a közönségetAugusztus 8–9-én sem maradunk programok nélkül Somogyban: több településen falunapot rendeznek, a Balaton-parton pedig ingyenes koncertek és fesztiválok várják a látogatókat. |
![]() Szigetvári tűzvész megfékezéséhez kérték a somogyi tűzoltók segítségétÖt hektáron pusztított a tűz csütörtök délután Szigetvárnál, a Márta dűlőben.
|
![]() Kiégett egy autó MarcalinálKigyulladt és teljes terjedelmében égett egy személyautó csütörtök este Marcali külterületén. A tűz átterjedt az aljnövényzetre is.
|
![]() Két neves rendezővel készül az új évadra a kaposvári Csiky Gergely SzínházGőzerővel zajlik a Csiky Gergely Színház 2026/2027-es évadának előkészítése. |
![]() Fagyival lepték meg a kukásokat Somogyban a hőségbenSzívmelengető gesztussal mondtak köszönetet a hulladékszállítóknak több somogyi településen. |
![]() Fonyódi siker: a Lokal at the Lake fogása lett 2026 Év StrandételeSomogyi siker született a Balatonnál: a fonyódligeti Lokal at the Lake nyerte el a 2026-os Év Strandétele címet. |