Május 1-jétől jelentős változások lépnek életbe a Balaton közlekedésében: módosul a kompmenetrend, és tovább bővül a hajózási szezon is.
December 27-én vagy 28-án kezdődhet a koronavírus elleni oltások beadása, első körben 35 ezer embernek elégséges mennyiség érkezik Magyarországra, és első helyen az egészségügyi dolgozókat oltják majd be - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Az oltás önkéntes és ingyenes lesz
Az egészségügyi dolgozókat a Dél-pesti Centrumkórházban és a megyei kórházakban oltják majd - közölte.
Hozzátette, kérni fogja az egészségügyben dolgozókat, hogy minél nagyobb számban oltassák be magukat, de rámutatott, hogy "ez egyáltalán nem általános vágy ebben a pillanatban". Megjegyezte: nem szeretné feladni az oltás önkéntes jellegét, senkit sem szeretnének oltásra kényszeríteni, az egészségügyben dolgozóktól viszont azt szeretné kérni, védjék meg magukat. A további oltásokról elmondta: a regisztrációnak lesz jelentősége, mert amikor tömegesen elérhetővé válik a vakcina, a regisztráció szerint fognak haladni. Ezért kérte az embereket az előjegyzésre.
A karácsonyi szabályokról hétfőn lesz döntés
A kormányfő karácsony ünnepéről azt mondta: "idén kis karácsony lesz", a rokonlátogatásokról most le kell mondani az egészségmegóvás érdekében. Talán húsvétkor megülhetők majd a szokásos nagy családi ünnepségek - fogalmazott.
Hozzátette, a szenteste szabályozása még nem világos, erről a hétfői kormányülésen készülnek dönteni, de örülne, ha a szakemberek úgy foglalnának állást, hogy azon az egy estén megengedhetők lazább szabályok. Így például az, hogy a 10 fős családi összejövetelekbe a 14 év alatti gyermekek ne számítsanak bele.
Az egészségügyet felkészítettük, de a kórházak teljesítőképességét továbbra is védeni kell
A járványhelyzetet a miniszterelnök úgy értékelte, hogy a számok ugyan nem romlanak, de ez nem egy nagy vigasz, "nincsenek felszabadító erejű jó hírei".
Magyarország jól felkészült nyáron, lefolytatták a nemzeti konzultációt, beszerezték a szükséges védőeszközöket, felkészítették az orvosokat, ápolókat, így az egészségügy el tudja látni a betegeket. A legnagyobb ellenfél most az orvosok, ápolók fáradtsága - jegyezte meg.
Közölte, továbbra is fenn kell tartani a határőrizetet, és ismét kérte, ne tervezzenek a magyarok külföldi síelést.
Újabb gazdaságvédelmi intézkedések jönnek
Orbán Viktor azt is elmondta, szombat délelőtt szeretne bejelentést tenni arról, hogy a járvány okozta gazdasági válság elhárítását célzó gazdaságvédelmi akciótervnek milyen újabb lépéseit vezetik be január 1-jétől kezdődően.
![]() Több településről indulnak hajók és változik a kompmenetrend május 1-től a BalatononMájus 1-jétől jelentős változások lépnek életbe a Balaton közlekedésében: módosul a kompmenetrend, és tovább bővül a hajózási szezon is.
|
![]() Érkezik a nyárias idő Somogyba, de nem marad sokáigA hétvége időjárása Somogy megyében látványos változást hoz:
|
![]() Ballagások,hosszú hétvége, érettségi - jön a roham a MÁV-nálA május elsejei hosszú hétvégével idén a megszokottnál korábban indul a balatoni előszezoni menetrend:
|
![]() Majálisok Somogyban és a Balaton körül – 2026. május 1.Május elsején ismét megtelnek élettel Somogy vármegye települései és a Balaton környéke: a klasszikus majális hangulat, családi programok, zene, gasztronómia és különleges tematikus események várják az érdeklődőket.
|
![]() Munkagödörben dolgozó férfira omlott a föld SomogyszobonFöld omlott egy munkagödörben dolgozó férfire kedden délután, Somogyszobon.
|
![]() Személyvonattal ütközött össze egy kisteherautó KaposújlaknálA tűzoltók áramtalanították az autót.
|