
A Szent István Egyetem Kaposvári Campus Pedagógiai Karának dolgozói és hallgatói az Almamellék-Somogyhárságyi Általános Iskola és Kollégiumb diákjainak vittek egy busznyi meglepetést.
A tanító szakos fiatalok immár harmadik alkalommal szerveztek gyűjtést a mélyszegénységben élő családok számára, hogy meglepetéseikkel örömet szerezzenek a nehéz sorsú gyermekeknek. A tanulók izgatottan várták a Kaposvári Campus kollégáit és a Kaposvári Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola és Gimnázium diákjait, akiket az intézmény igazgatója, Szubotics Miklós köszöntött.A gyerekek többek között könyveknek, játékoknak, tisztálkodó szereknek, ruháknak és édességeknek is örülhettek. A rászoruló családok pedig tartós élelmiszert is kaptak.
A Szent István Egyetem Kaposvári Campusának tanító szakos hallgatói – egy projekt keretében – egész évben hátrányos helyzetű települések iskoláit látogatták, hospitáltak és a szabadidős programok szervezésében is részt vettek.
Forrás: https://kaposvar.szie.hu/
A Pedagógiai Kar kiemelten fontosnak tartja, hogy a hallgatók ne csak elméleti tudást kapjanak, hanem olyan gyakorlati tapasztalat birtokába jussanak a képzés során, amely az életre tanítja őket.
Az ajándékozáshoz a Kaposvári Campus minden egysége és a Kaposvári Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola és Gimnázium is csatlakozott.
![]() Ingyenes programok Somogyban a hétvégén – Falunapok, koncertek és fesztiválok várják a közönségetAugusztus 8–9-én sem maradunk programok nélkül Somogyban: több településen falunapot rendeznek, a Balaton-parton pedig ingyenes koncertek és fesztiválok várják a látogatókat. |
![]() Szigetvári tűzvész megfékezéséhez kérték a somogyi tűzoltók segítségétÖt hektáron pusztított a tűz csütörtök délután Szigetvárnál, a Márta dűlőben.
|
![]() Kiégett egy autó MarcalinálKigyulladt és teljes terjedelmében égett egy személyautó csütörtök este Marcali külterületén. A tűz átterjedt az aljnövényzetre is.
|
![]() Két neves rendezővel készül az új évadra a kaposvári Csiky Gergely SzínházGőzerővel zajlik a Csiky Gergely Színház 2026/2027-es évadának előkészítése. |
![]() Fagyival lepték meg a kukásokat Somogyban a hőségbenSzívmelengető gesztussal mondtak köszönetet a hulladékszállítóknak több somogyi településen. |
![]() Fonyódi siker: a Lokal at the Lake fogása lett 2026 Év StrandételeSomogyi siker született a Balatonnál: a fonyódligeti Lokal at the Lake nyerte el a 2026-os Év Strandétele címet. |