
A fenyőfaárak a tavalyihoz hasonló szinten alakulnak, a lucfenyőt méterenként 3 ezer forintért, az ezüstfenyőt 4-5 ezer forint között, míg a nordmann fenyőt 6 ezer forint körüli áron lehet megvásárolni a Magyar Díszkertészek Szakmaközi Szervezetének előrejelzése alapján- közölte az Agroinform.hu mezőgazdasági portál az MTI-vel.
Felmérésük szerint a korábban évente fenyőfát vásárlók 5-6 százaléka tartja elképzelhetőnek, hogy a vírushelyzet miatt idén nem állít hagyományos karácsonyfát.
A termelők visszajelzései alapján a kereskedők az előző évekhez képest kevesebb fenyőfát kötöttek le náluk idén, ezért a szokásos időszakban, november végén a megszokottnál valamivel kevesebb fát vágtak ki az ültetvényeken. Az, hogy lesz-e elegendő választék az idei karácsonyra, csupán az utolsó napokban fog kiderülni, mivel a vásárlók 44 százaléka a karácsony előtti utolsó héten szerzi be a díszítésre szánt fenyőt, ekkor pedig már nehéz lesz pótolni az esetleg hiányzó mennyiséget - írják a közleményben.
Sokan, akik minden évben belföldi vagy külföldi szállodába vagy rokonokhoz utaztak el, idén zömmel otthon maradnak, és nem tudni, hogy ők mekkora pótlólagos keresletet jelentenek majd a piacon.

Még a koronavírus-járvány idején is a válaszadóknak mindössze 9 százaléka tartja elképzelhetőnek, hogy online rendeljen fenyőfát karácsonyra.
Forrás: MTI
![]() Ingyenes programok Somogyban a hétvégén – Falunapok, koncertek és fesztiválok várják a közönségetAugusztus 8–9-én sem maradunk programok nélkül Somogyban: több településen falunapot rendeznek, a Balaton-parton pedig ingyenes koncertek és fesztiválok várják a látogatókat. |
![]() Szigetvári tűzvész megfékezéséhez kérték a somogyi tűzoltók segítségétÖt hektáron pusztított a tűz csütörtök délután Szigetvárnál, a Márta dűlőben.
|
![]() Kiégett egy autó MarcalinálKigyulladt és teljes terjedelmében égett egy személyautó csütörtök este Marcali külterületén. A tűz átterjedt az aljnövényzetre is.
|
![]() Két neves rendezővel készül az új évadra a kaposvári Csiky Gergely SzínházGőzerővel zajlik a Csiky Gergely Színház 2026/2027-es évadának előkészítése. |
![]() Fagyival lepték meg a kukásokat Somogyban a hőségbenSzívmelengető gesztussal mondtak köszönetet a hulladékszállítóknak több somogyi településen. |
![]() Fonyódi siker: a Lokal at the Lake fogása lett 2026 Év StrandételeSomogyi siker született a Balatonnál: a fonyódligeti Lokal at the Lake nyerte el a 2026-os Év Strandétele címet. |