A körzeti megbízottak április 4-én délután egy belvárosi áruházban igazoltattak egy vásárlót, mert onnan lopásról érkezett bejelentés.

- Az új koronavírus elleni védőoltásra készülőknek az immunizáció előtt két hétig, valamint az első injekció után 42 napig le kell mondaniuk az alkoholfogyasztásról -mondta Anna Popova tisztifőorvos, az orosz fogyasztóvédelmi felügyelet vezetője kedden a Komszomolszkaja Pravda című lap rádiójának nyilatkozva.
Popova közölte, hogy a két összetevőből álló vakcina két oltása között 21 napnak kell eltelnie, és a második injekció után újabb 21 napig tart az immunitás kialakulása. Az első dózis beadását megelőzően legkevesebb két héttel semmiképpen sem szabad alkoholt fogyasztani, ugyanis az alkoholfogyasztás megterheli a szervezet méregtelenítési rendszerét, ami akadályozza a védettség kialakulását.
Tatyjana Golikova miniszterelnök-helyettes azt mondta, hogy 42 napig kell szüneteltetni az alkoholfogyasztást, valamint az immunrendszert elnyomó gyógyszerek fogyasztását.
Szergej Glagolev, az orosz egészségügyi miniszter tanácsadója elmondta, hogy a Szputnyik V vakcina mindkét komponensével beoltott emberek kevesebb mint 0,5 százaléka kapta el a Covid-19 betegséget. Közölte, hogy az önkéntesek 10 százalékánál volt megfigyelhető "influenzaszerű szindróma", amely hőemelkedéssel járt. Komoly nem kívánt vagy előre nem látott reakció a klinikai tesztelés során nem jelentkezett. Glagolev beszámolója szerint a Szputnyik V tesztelésében 24 ezer önkéntes vesz részt.
Popova egyébként a keddi rádióinterjúban úgy vélekedett, hogy a Covid-19 elleni bármelyik vakcina minimum egy féléves védettséget ad.
Az orosz Szövetségi Orvosbiológiai Ügynökség (FMBA) és a Roszkoszmosz kedden közölte, hogy Szputnyik V vakcinával fogják beoltani az orosz űrhajósok csapatát és a felkészítő központ személyzetének azt a részét, amely közvetlen kapcsolatba kerül velük.
Forrás: MTI
![]() Kamera buktatta le a kameratolvajt KaposváronA körzeti megbízottak április 4-én délután egy belvárosi áruházban igazoltattak egy vásárlót, mert onnan lopásról érkezett bejelentés.
|
![]() 20 műszaki mentés és 20 tűzeset volt Somogyban a hosszú hétvégénUgyanannyi tűzhöz, mint műszaki mentéshez riasztották a somogyi tűzoltókat a hosszú hétvégén.
|
![]() Ároka borult egy traktor Csurgón vasárnapA Nagyváthy utcát teljes szélességében lezárták.
|
![]() Két autó ütközött össze Nagyatád és Berzence közöttKét személyautó ütközött össze a 681-es főút Nagyatádot és Berzencét összekötő szakaszán, a 4-es és az 5-ös kilométerszelvény között.
|
![]() Mesefigurákat festettek a Zichy diákjai a kaposvári kórház falairaÚjabb színes meseillusztrációk kerültek a kaposvári kórház Gyermekosztályának járóbeteg-ellátó várótermébe.
|
![]() 586 sofőrt ellenőriztek a rendőrök Kaposváron és a környékenA Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai március 31-én Kaposvár és vonzáskörzete forgalmát ellenőrizték fokozottan.
|