Két hónapig nincs alkohol, ha valaki az orosz vakcinát kapja

 - Az új koronavírus elleni védőoltásra készülőknek az immunizáció előtt két hétig, valamint az első injekció után 42 napig le kell mondaniuk az alkoholfogyasztásról -mondta Anna Popova tisztifőorvos, az orosz fogyasztóvédelmi felügyelet vezetője kedden a Komszomolszkaja Pravda című lap rádiójának nyilatkozva.

   

Popova közölte, hogy a két összetevőből álló vakcina két oltása között 21 napnak kell eltelnie, és a második injekció után újabb 21 napig tart az immunitás kialakulása. Az első dózis beadását megelőzően legkevesebb két héttel semmiképpen sem szabad alkoholt fogyasztani, ugyanis az alkoholfogyasztás megterheli a szervezet méregtelenítési rendszerét, ami akadályozza a védettség kialakulását.

    Tatyjana Golikova miniszterelnök-helyettes azt mondta, hogy 42 napig kell szüneteltetni az alkoholfogyasztást, valamint az immunrendszert elnyomó gyógyszerek fogyasztását. 

    Szergej Glagolev, az orosz egészségügyi miniszter tanácsadója elmondta, hogy  a Szputnyik V vakcina mindkét komponensével beoltott emberek kevesebb mint 0,5 százaléka kapta el a Covid-19 betegséget. Közölte, hogy az önkéntesek 10 százalékánál volt megfigyelhető "influenzaszerű szindróma", amely hőemelkedéssel járt. Komoly nem kívánt vagy előre nem látott reakció a klinikai tesztelés során nem jelentkezett. Glagolev beszámolója szerint a Szputnyik V tesztelésében 24 ezer önkéntes vesz részt. 

    Popova egyébként a keddi rádióinterjúban úgy vélekedett, hogy a Covid-19 elleni bármelyik vakcina minimum egy féléves védettséget ad.

    Az orosz Szövetségi Orvosbiológiai Ügynökség (FMBA) és a Roszkoszmosz kedden közölte, hogy Szputnyik V vakcinával fogják beoltani az orosz űrhajósok csapatát és a felkészítő központ személyzetének azt a részét, amely közvetlen kapcsolatba kerül velük.

Forrás: MTI

Időpont: 
szerda, 2020, december 9 - 09:40

MAGAZIN

Ingyenes programok Somogyban a hétvégén – Falunapok, koncertek és fesztiválok várják a közönséget

Augusztus 8–9-én sem maradunk programok nélkül Somogyban: több településen falunapot rendeznek, a Balaton-parton pedig ingyenes koncertek és fesztiválok várják a látogatókat.

Szigetvári tűzvész megfékezéséhez kérték a somogyi tűzoltók segítségét

Öt hektáron pusztított a tűz csütörtök délután Szigetvárnál, a Márta dűlőben.

Kiégett egy autó Marcalinál

Kigyulladt és teljes terjedelmében égett egy személyautó csütörtök este Marcali külterületén. A tűz átterjedt az aljnövényzetre is.

Két neves rendezővel készül az új évadra a kaposvári Csiky Gergely Színház

Gőzerővel zajlik a Csiky Gergely Színház 2026/2027-es évadának előkészítése.

Fagyival lepték meg a kukásokat Somogyban a hőségben

Szívmelengető gesztussal mondtak köszönetet a hulladékszállítóknak több somogyi településen.

Fonyódi siker: a Lokal at the Lake fogása lett 2026 Év Strandétele

Somogyi siker született a Balatonnál: a fonyódligeti Lokal at the Lake nyerte el a 2026-os Év Strandétele címet.

 

Állásajánlatok Kaposváron