Online térbe költözött a Roxínház - a túlélésük a tét

Mivel a szigorítások a színházak működését is ellehetetlenítették ezért a Roxínház új lehetőség után nézett.

 

Némi fejtörés után arra jutottak, hogy muszáj valahogy kapcsolatban maradni a közönséggel, ezért a virtuális világba helyezték át az előadásokta. Lázas előkészület előzte meg a Kaposvári Roxínházban az Online csatorna indulását.A színház munkatársai éjt-nappallá téve dolgoztak, és még az utolsó pillanatban is folytak a  munkálatok olyannyira, hogy a rendszer a  jegy.hu oldalon keresztül az online színházi tér indulása előtt egy nappal állt össze. 

A Holle anyó volt az első ilyen online előadás, amelyet az első adventi hétvégén, egészen Mikulás nap estig nézhette meg a közönség. Az online lehetőség az egész világot kinyitotta a Roxínház számára, hiszen nézték a Holle anyót Albertisától Zalaegerszegen át Berlinig.  Új terep volt  ez a színháznak és a nézőknek is, de ebben a pillanatban az egyetlen kapcsolattartási lehetőség a közönséggel.

A Roxínház korábban játszott előadásaik archiválásra rögzített HD minőségű felvételét bármilyen videó lejátszására alkalmas készüléken nézhetik meg otthonukban nézőink.

Decemberben a Holle anyó mellett online műsoron lesz az Indul a bakterház, Dr. Bubó is valamint a Színházi legendák beszélgetéssorozat is, melynek első fejezetében Monár Piroskával és Koltai Róberttel beszélget Varga István.

Fontos állomás ez a Kaposvári Roxínház életében, hiszen önnfentartó, független színház lévén jelenlegi az egyedüli lehetőség a túlélésre. 

További információ facebook.com/roxinhaz;online-roxinhaz.jegy.hu

Időpont: 
kedd, 2020, december 8 - 19:57

MAGAZIN

Több településről indulnak hajók és változik a kompmenetrend május 1-től a Balatonon

Május 1-jétől jelentős változások lépnek életbe a Balaton közlekedésében: módosul a kompmenetrend, és tovább bővül a hajózási szezon is.

Érkezik a nyárias idő Somogyba, de nem marad sokáig

A hétvége időjárása Somogy megyében látványos változást hoz:

Ballagások,hosszú hétvége, érettségi - jön a roham a MÁV-nál

A május elsejei hosszú hétvégével idén a megszokottnál korábban indul a balatoni előszezoni menetrend:

Majálisok Somogyban és a Balaton körül – 2026. május 1.

Május elsején ismét megtelnek élettel Somogy vármegye települései és a Balaton környéke: a klasszikus majális hangulat, családi programok, zene, gasztronómia és különleges tematikus események várják az érdeklődőket.

Munkagödörben dolgozó férfira omlott a föld Somogyszobon

Föld omlott egy munkagödörben dolgozó férfire kedden délután, Somogyszobon.

Személyvonattal ütközött össze egy kisteherautó Kaposújlaknál

A tűzoltók áramtalanították az autót.

Állásajánlatok Kaposváron