
A vártnál kevesebb pedagógus vett részt a múltheti célzott tesztelésen, amely után az intézmények harmadában volt szükség intézkedésekre.
A tesztelésen részt vevők 2,3 százaléka, bizonyult fertőzöttnek, miközben ezeknek az intézményeknek mintegy 200 ezer alkalmazottja van. "Mindez azt jelenti, hogy a fertőzöttség mértéke elmarad az előzetes várakozásoktól, és ennek alapján a járványhelyzet stabilizálódása látszik" - mondta a Népszavának Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár.
A tesztelőcsapatok összesen 9198 köznevelési intézményben jártak, az eredmények után ezek egyharmadában volt szükség intézkedésekre - mondta.
A digitális oktatással kapcsolatban elmondt a középiskolákat Nem azért állították át, mert ők már képesek a tantermen kívüli, digitális munkarendre, hanem azért, mert abban a korosztályban négyszer gyakoribb volt a fertőződés mint az alsó tagozaton.
A köznevelésért felelős államtitkár arra is kitért, nem tartják hatékonynak a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) azt a javaslatát, hogy tanárnak készülő egyetemistákat is bevonjanak az oktatásba a hiányzó tanárok pótlásába.
Arra a kérdésre pedig, hogy lát-e esélyt a téli szünet korábbi elkezdésére -, amit szintén a PDSZ javasolt - azt válaszolta:
A kulcskérdés az indokoltság, a célszerűség és az ütemezés, az operatív törzs ezeket a szempontokat mérlegeli ezen javaslattal kapcsolatban is.
Az operatív törzs már javában ülésezik, reméljük hamarosan választ kaphatunk erre a kérdésre is.
Az összes oktatást, nevelést érintő tesztek közül a bölcsődékben volt a legmagasabb a részvételi arány az önkéntes tesztelésből. Itt a dolgozók 79 százaléka teszteltette magát, ez 11 113 embert érintett, közülük 195-en lettek pozitívak. Az óvodában 74 százalékos részvétel mellett (34 964 dolgozó teszteltette magát), 811 pozitív eset lett. Az általános iskolában, oktatók és nevelők között 73 százalékos volt a részvétel, ez 95 102 dolgozót jelentett, a tesztelés 2170 pozitív esettel zárult.
![]() Ingyenes programok Somogyban a hétvégén – Falunapok, koncertek és fesztiválok várják a közönségetAugusztus 8–9-én sem maradunk programok nélkül Somogyban: több településen falunapot rendeznek, a Balaton-parton pedig ingyenes koncertek és fesztiválok várják a látogatókat. |
![]() Szigetvári tűzvész megfékezéséhez kérték a somogyi tűzoltók segítségétÖt hektáron pusztított a tűz csütörtök délután Szigetvárnál, a Márta dűlőben.
|
![]() Kiégett egy autó MarcalinálKigyulladt és teljes terjedelmében égett egy személyautó csütörtök este Marcali külterületén. A tűz átterjedt az aljnövényzetre is.
|
![]() Két neves rendezővel készül az új évadra a kaposvári Csiky Gergely SzínházGőzerővel zajlik a Csiky Gergely Színház 2026/2027-es évadának előkészítése. |
![]() Fagyival lepték meg a kukásokat Somogyban a hőségbenSzívmelengető gesztussal mondtak köszönetet a hulladékszállítóknak több somogyi településen. |
![]() Fonyódi siker: a Lokal at the Lake fogása lett 2026 Év StrandételeSomogyi siker született a Balatonnál: a fonyódligeti Lokal at the Lake nyerte el a 2026-os Év Strandétele címet. |