Hétfőn kiderülhet hosszabb lesz-e a téli szünet

A vártnál kevesebb pedagógus vett részt a múltheti célzott tesztelésen, amely után az intézmények harmadában volt szükség intézkedésekre.

 

A tesztelésen részt vevők  2,3 százaléka, bizonyult fertőzöttnek, miközben ezeknek az intézményeknek mintegy 200 ezer alkalmazottja van. "Mindez azt jelenti, hogy a fertőzöttség mértéke elmarad az előzetes várakozásoktól, és ennek alapján a járványhelyzet stabilizálódása látszik" - mondta a Népszavának Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár.

 

A tesztelőcsapatok összesen 9198 köznevelési intézményben jártak, az eredmények után ezek egyharmadában volt szükség intézkedésekre - mondta. 

 

A digitális oktatással kapcsolatban elmondt a középiskolákat Nem azért állították át, mert ők már képesek a tantermen kívüli, digitális munkarendre, hanem azért, mert abban a korosztályban négyszer gyakoribb volt a fertőződés mint az alsó tagozaton.

 

A köznevelésért felelős államtitkár arra is kitért, nem tartják hatékonynak a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) azt a javaslatát, hogy tanárnak készülő egyetemistákat is bevonjanak az oktatásba a hiányzó tanárok pótlásába.

 

Arra a kérdésre pedig, hogy lát-e esélyt a téli szünet korábbi elkezdésére -, amit szintén a PDSZ javasolt - azt válaszolta:

A kulcskérdés az indokoltság, a célszerűség és az ütemezés, az operatív törzs ezeket a szempontokat mérlegeli ezen javaslattal kapcsolatban is.

Az operatív törzs már javában ülésezik, reméljük hamarosan választ kaphatunk erre a kérdésre is.

 

Az összes oktatást, nevelést érintő tesztek közül a bölcsődékben volt a legmagasabb a részvételi arány az önkéntes tesztelésből. Itt a dolgozók 79 százaléka teszteltette magát, ez 11 113 embert érintett, közülük 195-en lettek pozitívak. Az óvodában 74 százalékos részvétel mellett (34 964 dolgozó teszteltette magát), 811 pozitív eset lett. Az általános iskolában, oktatók és nevelők között 73 százalékos volt a részvétel, ez 95 102 dolgozót jelentett, a tesztelés 2170 pozitív esettel zárult. 

Időpont: 
hétfő, 2020, december 7 - 10:39

MAGAZIN

M. Kácsor Zoltán különös világokba repíti fiatal olvasóit

M. Kácsor Zoltán íróval beszélgettünk, aki humoros, fantáziadús gyerekkönyveivel és ifjúsági regényeivel vált ismertté.

Baleset történt Lengyeltótiban

Árokba hajtott, majd egy hídnak ütközött és visszacsapódott az úttestre egy személyautó kedden este, Lengyeltótiban a Fonyódi utcában.

Ház, autó és több helyen a növényzet is égett Somogyban a hétvégén

Huszonhat esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat.

A Desedán kapták el a rendőrök a "gyorshajtó" labradort

A hét egyik legaranyosabb „gyorshajtóját” a kaposvári rendőrök fogták meg a ROADPOL – SPEED ellenőrzési akció során.

Változékony, de egyre enyhébb tavaszi idő Somogy vármegyében

Az előttünk álló napokban Somogy vármegye időjárását továbbra is frontok alakítják, de a korábban vártnál enyhébb légtömegek is megjelennek.

Nagy területen égett a nádas Szenyéren, a tüzet már eloltották

Jelentős kiterjedésű tűz pusztított 2026. április 19-én Szenyéren, a Petőfi utca melletti területen, ahol mintegy öt hektáron égett le a nádas és a száraz aljnövényzet.

Állásajánlatok Kaposváron