Kaposváron is elindította az online bevásárlást a Tesco

Veszprémben és Kaposváron, illetve a vonzáskörzetekben is elindul a Tesco online szolgáltatása, ami a következő két hétben a zalaegerszegi és szolnoki, valamint az egri és békéscsabai régiókkal bővül.

 

A hat új körzetben 250 településen mintegy 400 ezer háztartás számára válik elérhetővé a szolgáltatás.

„A karácsony előtti utolsó hetek forgalmas időszakot jelentenek a kiskereskedelemben, amelynek intenzitása a koronavírus-járvány hatására tovább nőhet. Fontos számunkra, hogy ebben a rendkívüli helyzetben is mindenkit el tudjunk látni élelmiszerrel, és ezt minél biztonságosabban tegyük. ” – mondta el Pártos Zsolt, a Tesco Global Zrt. ügyvezető igazgatója.

 

Így tudsz rendelni

A vásárlók a Tesco honlapján vagy  mobiltelefonos alkalmazáson keresztül tudnak bepakolni a virtuális kosarukba több mint 13 ezer féle termék közül válogatva. A bevásárlási asszisztensek a kiválasztott termékeket az újonnan bekapcsolt városok hipermarketeiben készítik össze ugyanolyan gondossággal, mintha a vásárló személyesen töltené meg a kosarát.

 

Így lehet átvenni

A házhozszállítás este 22 óráig kérhető, akár érintésmentesen is, a Click&Collect keretében pedig személyes átvétel is választható a hipermarketek parkolójában található átvételi ponton, amelyek este 20 óráig nyitva tartanak. 

 

Tesco Doboz Webáruház

Ott is tudnak a Tescótól rendelni, ahol még nem elérhető az áruházlánc online szolgáltatása. A Tesco Doboz Webáruház ez év novemberétől áll a vásárlók rendelkezésére, akik több ezer termékből  válogatva pakolhatják tele dobozaikat. Az kosár tartalmát a Tesco munkatársai egységdobozokba csomagolják, amelyeket a Magyar Posta szállít házhoz 3-5 munkanapon belül.

 

Jótékonysági akció

Az online vásárlók a Tesco és a Magyar Élelmiszerbank Egyesület hagyományos karácsonyi tartósélelmiszer-gyűjtő kampányából sem maradnak ki. Az áruházi adománygyűjtés mellett idén először november 19. és december 9. között online adományozásra is van lehetőség a Tesco online szolgáltatásainak felületén. A vásárlók itt három különböző adománycsomagot vásárolhatnak meg virtuálisan a rászorulók javára. Az online kampány végén a Tesco az internetes adományoknak megfelelő értékű, az Élelmiszerbank által jelzett szükségleteknek megfelelő tartalmú termékcsomagot állít össze a rászorulók javára.

Időpont: 
kedd, 2020, december 1 - 19:32

MAGAZIN

Macskát mentettek a tűzoltók Gyugyon

Tíz méter mély kútba esett egy macska szerda reggel Gyugyon, a Fő utcában.

Jelentkezz tűzoltónak! - áprilisban felvételi lesz somogyi tűzoltóságoknál

Várják a hivatásos szolgálat iránt elkötelezett jelentkezőket, akiknek a felvételi eljárás keretében először a fizikai felmérőn kell helytállniuk.

Kamera buktatta le a kameratolvajt Kaposváron

A körzeti megbízottak április 4-én délután egy belvárosi áruházban igazoltattak egy vásárlót, mert onnan lopásról érkezett bejelentés.

20 műszaki mentés és 20 tűzeset volt Somogyban a hosszú hétvégén

Ugyanannyi tűzhöz, mint műszaki mentéshez riasztották a somogyi tűzoltókat a hosszú hétvégén.

Ároka borult egy traktor Csurgón vasárnap

A Nagyváthy utcát teljes szélességében lezárták.

Két autó ütközött össze Nagyatád és Berzence között

Két személyautó ütközött össze a 681-es főút Nagyatádot és Berzencét összekötő szakaszán, a 4-es és az 5-ös kilométerszelvény között.

Állásajánlatok Kaposváron