Tíz méter mély kútba esett egy macska szerda reggel Gyugyon, a Fő utcában.

Jó lenne a családok számára a találkozásokat minél szélesebb körben lehetővé tenni - erről beszélt a karácsony kapcsán egy kérdésre válaszolva Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter az Országgyűlés igazságügyi bizottságában tartott meghallgatásán kedden.
Hozzátette: a karácsonyi időszakra vonatkozó szabályokról szerdán vagy legkésőbb a jövő heti kormányülésen, december 9-én születik döntés.
"Személyes véleményem szerint nyomós érvek szólnak amellett, hogy a karácsonyi bő egyhetes időszakra speciális szabályok lépjenek életbe. Jó lenne a családok számára a találkozásokat minél szélesebb körben lehetővé tenni" - mondta a miniszter.
A járvány második hullámának tetőzéséről a miniszter kérdésre válaszolva azt mondta: a szakértői becslések december eleje és január vége közé teszik. Harmadik hullám pedig remélhetőleg nem lesz, mert sikerül vakcinát szerezni - jegyezte meg.
A miniszter beszámolójában kitért arra, hogy a területi közigazgatás ellátja a járvány elleni fellépéssel kapcsolatos feladatokat, 18 ezer helyen végeznek naponta szűrést, minden iskolai dolgozót tesztelnek, nem csak a tanárokat.
Forrás: koronavirus.gov.hu
![]() Macskát mentettek a tűzoltók GyugyonTíz méter mély kútba esett egy macska szerda reggel Gyugyon, a Fő utcában.
|
![]() Jelentkezz tűzoltónak! - áprilisban felvételi lesz somogyi tűzoltóságoknálVárják a hivatásos szolgálat iránt elkötelezett jelentkezőket, akiknek a felvételi eljárás keretében először a fizikai felmérőn kell helytállniuk.
|
![]() Kamera buktatta le a kameratolvajt KaposváronA körzeti megbízottak április 4-én délután egy belvárosi áruházban igazoltattak egy vásárlót, mert onnan lopásról érkezett bejelentés.
|
![]() 20 műszaki mentés és 20 tűzeset volt Somogyban a hosszú hétvégénUgyanannyi tűzhöz, mint műszaki mentéshez riasztották a somogyi tűzoltókat a hosszú hétvégén.
|
![]() Ároka borult egy traktor Csurgón vasárnapA Nagyváthy utcát teljes szélességében lezárták.
|
![]() Két autó ütközött össze Nagyatád és Berzence közöttKét személyautó ütközött össze a 681-es főút Nagyatádot és Berzencét összekötő szakaszán, a 4-es és az 5-ös kilométerszelvény között.
|