A vezetőülésben, ölében a gyerekével szenvedett balesetet egy asszony Kaposváron.

Mivel a valóságban nem lehet karácsonyi vásárt tartani, ezért az Együdben úgy döntöttek, hogy online rendezik meg a hagyományos kapcsovári karácsonyi vásárt.
Az elmúlt években már megszokhattuk, hogy kézműves termékeket árusító kis bódékkal telik meg a kaposvári Fő utca és a Kossuth tér. A legkülönfélébb portékákat lehetett kapni a kézműves szappantól elkezdve a kézzel készítette játékokon keresztül a kerámia bögrékig. A helyzetre való tekintettel most a virtuális térbe költöztek a kis karácsonyi bódék.
Az Együd facebook oldalán sorra mutatkoznak be a helyi termelők, kisvállalkozók és kézművesek. Érdemes itt körülnézni és vásárolni valamit, ha már lehetőség van rá, hiszen a kis helyi vállalkozások támogatása nagyon fontos egyébként is, de ebben a helyzetben különösen. Ha tehetitek, akkor vegyetek helyi termelőktől, ezzel segítettek nekik átvészelni a jelenlegi helyzetet, ráadásul a pénz így helyben marad és azok kapják, akik előállítják ezeket az árukat. Míg a nagy áruházláncoknál ez nem így van.
A Facebok oldalon eddig bemutatkozott a Tandurinda Levendula. a Keresztes Vendégház, Czóbel Marianna zománcművész, Nánai Szintai Ildikó faműves, a Te-Fu Dekor, Buni Gabriella fazekas, keramikus, a Chocoland Kft., a Z-Design Kincsek, Szerényiné Gizus ékeszerkészítő, a Zita műhelye, a Csupros Kézműves Műhely.
Részletekért keressétek az Együd Facebook oldalát: https://www.facebook.com/agorakaposvar

![]() Baleset Kaposváron: édesanyja ölében ülő gyerek nyomta meg a gáztA vezetőülésben, ölében a gyerekével szenvedett balesetet egy asszony Kaposváron.
|
![]() Tetőtűz Szennán, baleset Fonyódon - ez történt Somogyban a hétvégénHuszonhárom esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat. Tizenegy tűzesethez és tizenkét műszaki mentéshez vonultak az egységek a vármegyében.
|
![]() M. Kácsor Zoltán különös világokba repíti fiatal olvasóitM. Kácsor Zoltán íróval beszélgettünk, aki humoros, fantáziadús gyerekkönyveivel és ifjúsági regényeivel vált ismertté.
|
![]() Baleset történt LengyeltótibanÁrokba hajtott, majd egy hídnak ütközött és visszacsapódott az úttestre egy személyautó kedden este, Lengyeltótiban a Fonyódi utcában.
|
![]() Ház, autó és több helyen a növényzet is égett Somogyban a hétvégénHuszonhat esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat.
|
![]() A Desedán kapták el a rendőrök a "gyorshajtó" labradortA hét egyik legaranyosabb „gyorshajtóját” a kaposvári rendőrök fogták meg a ROADPOL – SPEED ellenőrzési akció során.
|