A vezetőülésben, ölében a gyerekével szenvedett balesetet egy asszony Kaposváron.
Újabb, a járvány lassítását és az idősek védelmét szolgáló intézkedés lép életbe: keddtől ismét bevezetik az idősek vásárlási sávját - tájékoztatta a Kormányzati Tájékoztatási Központ hétfőn az MTI-t.
Kiemelték: az élelmiszerüzletekben, a drogériákban és a gyógyszertárakban az idősek a védett vásárlási idősávon kívüli időszakban is szabadon vásárolhatnak.
A kormány elfogadta az Idősek Tanácsa javaslatát, így keddtől hétköznapokon (hétfőtől péntekig) 9.00 óra és 11.00 óra között, valamint hétvégén (szombaton és vasárnap) a 8.00 óra és 10.00 óra közötti időszakban vásárlási idősávot kapnak az idősek.
Ebben az időintervallumban csak a 65 év felettiek léphetnek be
Felhívták a figyelmet arra: az idősek védelme a járvány felfutásával kiemelten fontos, hiszen a vírus gyakorlatilag minden magyar településen jelen van, ráadásul az időseknél és a krónikus betegeknél nagyobb a kockázat a fertőzés súlyosabb lefolyására. Az időseket továbbra is arra kérik, hogy vigyázzanak magukra, kerüljék a zsúfolt, zárt tereket és a bevásárláshoz lehetőleg kérjék hozzátartozójuk, vagy akár az önkormányzat segítségét - írta a Kormányzati Tájékoztatási Központ.
Az idősek vásárlási idősávjáról szóló részletszabályozás hétfőn délután megjelent a Magyar Közlönyben.
Forrás: MTI
![]() Baleset Kaposváron: édesanyja ölében ülő gyerek nyomta meg a gáztA vezetőülésben, ölében a gyerekével szenvedett balesetet egy asszony Kaposváron.
|
![]() Tetőtűz Szennán, baleset Fonyódon - ez történt Somogyban a hétvégénHuszonhárom esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat. Tizenegy tűzesethez és tizenkét műszaki mentéshez vonultak az egységek a vármegyében.
|
![]() M. Kácsor Zoltán különös világokba repíti fiatal olvasóitM. Kácsor Zoltán íróval beszélgettünk, aki humoros, fantáziadús gyerekkönyveivel és ifjúsági regényeivel vált ismertté.
|
![]() Baleset történt LengyeltótibanÁrokba hajtott, majd egy hídnak ütközött és visszacsapódott az úttestre egy személyautó kedden este, Lengyeltótiban a Fonyódi utcában.
|
![]() Ház, autó és több helyen a növényzet is égett Somogyban a hétvégénHuszonhat esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat.
|
![]() A Desedán kapták el a rendőrök a "gyorshajtó" labradortA hét egyik legaranyosabb „gyorshajtóját” a kaposvári rendőrök fogták meg a ROADPOL – SPEED ellenőrzési akció során.
|