
- Koronavírussal fertőződött meg Böjte Csaba ferences szerzetes, az Erdélyben árvaházhálózatot működtető dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetője - közölte közösségi oldalán maga a szerzetes.
Mint írta, a hétfőn elvégzett teszt mutatta ki szervezetében a fertőzést. Ebből ő annyi érzékel, hogy sokat köhécsel, és fáradtnak érzi magát. Megjegyezte: nem mehet az emberek közé, nem tarthat szentmisét, de valószínűsítette, hogy nem is tudna egy órán át köhögés nélkül beszélni.
"Imádkozzunk, - ahogy lehet, külön-külön - hogy béke legyen a testünkben, a családjainkban, a munkahelyeken, a népek, nemzetek között, e gyönyörű nagyvilágban! Imádkozzunk, hogy mi emberek békében tudjunk élni Teremtőnkkel, egymással, és e földön élő növényekkel, állatokkal, minden teremtménnyel! Karácsonyra a béke ünnepére készülünk, teremtsünk békét magunkban és világunkban!" - írta hétfői üzenetében Böjte Csaba.
Már szombaton jelezte közösségi oldalán, hogy mintha álomkórban szenvedne, szinte egész nap alszik. Vasárnap pedig azt közölte, hogy nem mutathat be szentmisét, mert "a vírus szempontjából gyanús lett".
Forrás: MTI
![]() Ingyenes programok Somogyban a hétvégén – Falunapok, koncertek és fesztiválok várják a közönségetAugusztus 8–9-én sem maradunk programok nélkül Somogyban: több településen falunapot rendeznek, a Balaton-parton pedig ingyenes koncertek és fesztiválok várják a látogatókat. |
![]() Szigetvári tűzvész megfékezéséhez kérték a somogyi tűzoltók segítségétÖt hektáron pusztított a tűz csütörtök délután Szigetvárnál, a Márta dűlőben.
|
![]() Kiégett egy autó MarcalinálKigyulladt és teljes terjedelmében égett egy személyautó csütörtök este Marcali külterületén. A tűz átterjedt az aljnövényzetre is.
|
![]() Két neves rendezővel készül az új évadra a kaposvári Csiky Gergely SzínházGőzerővel zajlik a Csiky Gergely Színház 2026/2027-es évadának előkészítése. |
![]() Fagyival lepték meg a kukásokat Somogyban a hőségbenSzívmelengető gesztussal mondtak köszönetet a hulladékszállítóknak több somogyi településen. |
![]() Fonyódi siker: a Lokal at the Lake fogása lett 2026 Év StrandételeSomogyi siker született a Balatonnál: a fonyódligeti Lokal at the Lake nyerte el a 2026-os Év Strandétele címet. |