
Második alkalommal hirdette meg idén a CheckINN GREEN pályázatot a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány és a Magyar Turisztikai Ügynökség a társadalmilag felelősen gondolkodó és cselekvő turisztikai vállalkozások és szervezetek számára.
A koronavírus járvány alatt felértékelődő zöld turizmus, a zöld szemlélet adta az apropóját annak, hogy az idén második alkalommal meghirdetett pályázat a Zöldben utazunk címet viselte, és elsősorban a turizmushoz kapcsolódó kis-, közép- és családi vállalkozásoknak szólt.
Végül a Katica Tanya került ki díjazottként ebből a nemes megmérettetésből. Ahogyan küldetésükben is megfogalmazták: "környezetünk, a minket körülvevő állatok és természet iránt alázattal viseltetünk, ma és a jövőben is. Lehetőségeink szerint mindent megtszünk azért, hogy a gyermekeinknek egy élhető világot hagyjunk. Csak olyan attrakciókat fejlesztünk, amelyek nem fogyasztanak energiát vagy ha igen, akkor azt saját magunk állítjuk elő megújuló forrásból."
![]() Ingyenes programok Somogyban a hétvégén – Falunapok, koncertek és fesztiválok várják a közönségetAugusztus 8–9-én sem maradunk programok nélkül Somogyban: több településen falunapot rendeznek, a Balaton-parton pedig ingyenes koncertek és fesztiválok várják a látogatókat. |
![]() Szigetvári tűzvész megfékezéséhez kérték a somogyi tűzoltók segítségétÖt hektáron pusztított a tűz csütörtök délután Szigetvárnál, a Márta dűlőben.
|
![]() Kiégett egy autó MarcalinálKigyulladt és teljes terjedelmében égett egy személyautó csütörtök este Marcali külterületén. A tűz átterjedt az aljnövényzetre is.
|
![]() Két neves rendezővel készül az új évadra a kaposvári Csiky Gergely SzínházGőzerővel zajlik a Csiky Gergely Színház 2026/2027-es évadának előkészítése. |
![]() Fagyival lepték meg a kukásokat Somogyban a hőségbenSzívmelengető gesztussal mondtak köszönetet a hulladékszállítóknak több somogyi településen. |
![]() Fonyódi siker: a Lokal at the Lake fogása lett 2026 Év StrandételeSomogyi siker született a Balatonnál: a fonyódligeti Lokal at the Lake nyerte el a 2026-os Év Strandétele címet. |