5318 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 104.943 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.
Elhunyt 107 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 2357 főre emelkedett. Az aktív fertőzöttek száma 77 739fő. Az aktív fertőzöttek 25%-a, az elhunytak 29 %-a, a gyógyultak 27%-a budapesti. 5612 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 405-en vannak lélegeztetőgépen.
Somogyban eddig 1938 fertőzöttet találtak, pénteken még 1674 főről szóltak az adatok, tehát egyetlen nap leforgása alatt 264 újfertőzöttet azonosítottak a megyében.
Egész Európában, a szomszédos országokban és Magyarországon is exponenciálisan nő a fertőzöttek száma, egyre többen igényelnek kórházi ellátást. A járvány megállítani nem lehet, a cél a járvány lassítása.
Ezért a járvány elleni védekezés további erősítése érdekében a kormány visszaállította a rendkívüli jogrendet, azaz kihirdette a veszélyhelyzetet. Ez azért fontos, mert a rendkívüli jogrend – ahogy az első hullám idején, úgy most is - gyors cselekvést tesz lehetővé a kormány számára. A kormány az Országgyűlést arra kéri, hogy a rendkívüli jogrendet 90 nappal hosszabbítsa majd meg, az erről szóló javaslatot már a parlament elé terjesztette.
A kormány az állampolgárok együttműködését kéri a veszélyhelyzettel kapcsolatos rendkívüli intézkedések végrehajtásában. Mindenkinek be kell tartani a szabályokat, óriási az egyéni felelősség. Magyarországon mindenkinek jut kórházi ágy, ellátás, lélegeztetőgép, és a most bevezetett védelmi intézkedésekkel az a cél, hogy ez így is maradjon, A védelmi intézkedések a járvány lassítását szolgálják és ezzel az egészségügy teljesítőképességét is védjük. Annak érdekében, hogy a növekvő betegszámmal a koronavírusos betegek kórházi ellátása továbbra is biztosított legyen, újabb kapacitásnövelő intézkedések következnek: a halasztható műtéteket felfüggesztik, bővül az ellátásba bevont kórházak és koronavírusos betegek számára fenntartott kórházi ágyak száma.
A rendkívüli járványhelyzet miatt a kormány új rend szerint működik: naponta, kétnaponta reggel hatkor az Operatív törzs a miniszterelnök részvételével ülésezik, emellett a rendkívüli jogrendi akciócsoport is újrakezdte munkáját.
Éjszakai kijárási korlátozás van életben. Éjfél és reggel 5 óra között mindenki köteles a lakóhelyén, a tartózkodási helyén vagy a szálláshelyén tartózkodni. Ez alól kivétel, ha valaki munkavégzés céljából, a munkavégzés helyére történő közlekedés céljából, a munkavégzés helyéről a lakóhelyre, a tartózkodási helyre, illetve a szálláshelyre történő közlekedés céljából vagy egészségkárosodással, életveszéllyel vagy súlyos kárral fenyegető helyzet esetén, valamint életvédelmi céllal hagyja el lakóhelyét.
A járvány terjedésének csökkentése érdekében újra életbe lépett az ingyenes parkolás, és Budapesten, valamint a megyei jogú városokban helyi tömegközlekedési szolgáltatást végző gazdasági társaság köteles járatsűrítési tervet készíteni a munkanapokon reggel 7 óra és délelőtt 9 óra közötti, valamint délután 15 óra és este 19 óra közötti időszakokra.
A kormány arról is döntött, hogy be kell zárni a szórakozóhelyeket és mostantól a rendezvényeken, sportrendezvényeken, mozikban és színházakban csak minden harmadik széken lehet ülni, és kötelező a maszkviselés. Emellett továbbra is kötelező a maszkviselés az üzletekben, a tömegközlekedési eszközökön, a szociális és az egészségügyi intézményekben, a vendéglátóhelyeken stb.
A rendőrség szigorúan ellenőrzi a szabályok betartását, pénzbírságot szabhat ki, és azokat a helyeket, ahol nem tartják be az előírásokat, bezárja.
Forrás: koronavirus.gov.hu
![]() Ingyenes programok Somogyban a hétvégén – Falunapok, koncertek és fesztiválok várják a közönségetAugusztus 8–9-én sem maradunk programok nélkül Somogyban: több településen falunapot rendeznek, a Balaton-parton pedig ingyenes koncertek és fesztiválok várják a látogatókat. |
![]() Szigetvári tűzvész megfékezéséhez kérték a somogyi tűzoltók segítségétÖt hektáron pusztított a tűz csütörtök délután Szigetvárnál, a Márta dűlőben.
|
![]() Kiégett egy autó MarcalinálKigyulladt és teljes terjedelmében égett egy személyautó csütörtök este Marcali külterületén. A tűz átterjedt az aljnövényzetre is.
|
![]() Két neves rendezővel készül az új évadra a kaposvári Csiky Gergely SzínházGőzerővel zajlik a Csiky Gergely Színház 2026/2027-es évadának előkészítése. |
![]() Fagyival lepték meg a kukásokat Somogyban a hőségbenSzívmelengető gesztussal mondtak köszönetet a hulladékszállítóknak több somogyi településen. |
![]() Fonyódi siker: a Lokal at the Lake fogása lett 2026 Év StrandételeSomogyi siker született a Balatonnál: a fonyódligeti Lokal at the Lake nyerte el a 2026-os Év Strandétele címet. |