Május elsején ismét megtelnek élettel Somogy vármegye települései és a Balaton környéke: a klasszikus majális hangulat, családi programok, zene, gasztronómia és különleges tematikus események várják az érdeklődőket.

Eredeti megoldásokat alkalmaztak a kaposvári színházak, hogy megfeleljenek a kormány szigorító intézkedéseinek.
A legfrissebb rendelet szerint ugyanis a kulturális vagy sportrendezvény nézőterén a nézők – a páholyok kivételével –
a) csak minden harmadik ülőhelyet foglalhatják el, két néző között két ülőhelyet üresen kell hagyni és
b) a közvetlenül egymás mögötti ülőhelyeket nem foglalhatják el,
azzal, hogy az egymás mellett és a különböző sorokban ülők között is lehetőség szerint 1,5 méteres távolságot kell biztosítani.
Ez a rendelet ugyancsak megnehezíti a színházak dolgát, de sem a Csikyben, sem a Roxínházban nem estek kétségbe. A Roxínházban egymástól távolabb helyezték el a székeket, legalábbis a Facebook posztjukon ez a fénykép látható:

A Csikyben pedig a nézőteret újra a hazai és a világirodalom legnagyobbjai, valamint a magyar színművészóriások foglalták el.

Jó látni, hogy a színházak nem adják fel és tényleg mindent megtesznek azért, hogy működni tudjanak a színházlátogató közönség pedig élvezhesse az előadásokat. Köszönjük!
![]() Majálisok Somogyban és a Balaton körül – 2026. május 1.Május elsején ismét megtelnek élettel Somogy vármegye települései és a Balaton környéke: a klasszikus majális hangulat, családi programok, zene, gasztronómia és különleges tematikus események várják az érdeklődőket.
|
![]() Munkagödörben dolgozó férfira omlott a föld SomogyszobonFöld omlott egy munkagödörben dolgozó férfire kedden délután, Somogyszobon.
|
![]() Személyvonattal ütközött össze egy kisteherautó KaposújlaknálA tűzoltók áramtalanították az autót.
|
![]() Tetőtűz Szennán, baleset Fonyódon - ez történt Somogyban a hétvégénHuszonhárom esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat. Tizenegy tűzesethez és tizenkét műszaki mentéshez vonultak az egységek a vármegyében.
|
![]() M. Kácsor Zoltán különös világokba repíti fiatal olvasóitM. Kácsor Zoltán íróval beszélgettünk, aki humoros, fantáziadús gyerekkönyveivel és ifjúsági regényeivel vált ismertté.
|
![]() Baleset történt LengyeltótibanÁrokba hajtott, majd egy hídnak ütközött és visszacsapódott az úttestre egy személyautó kedden este, Lengyeltótiban a Fonyódi utcában.
|