A kormány az egyéni védekezéssel gátolja a vírus terjedését

Amíg az egyéni védekezéssel gátat lehet vetni a vírus terjedésének, addig a kormány erre támaszkodik. Ennek egyik fontos állomása, hogy jövő hétfőtől kibővül a védőmaszk használatával kapcsolatos szabályozás - mondta a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetője szombaton a közmédiának.

   

Lakatos Tibor elmondta, Magyarországon a járvány terjedésének megakadályozása mellett figyelembe kell venni azt is, hogy az ország nem állhat le, hiszen a második hullám sokkal hosszabb ideig tart, mint a tavaszi első hullám. Ezért a korlátozó intézkedéseket megfontoltan kell bevezetni - tette hozzá.

Hangsúlyozta, jövő hétfőtől a nyilvános, zenés-táncos rendezvényeken, a vendéglátó egységekben is kötelező lesz a védőmaszk használata akkor, amikor a vendégek éppen nem fogyasztanak semmit.

 

  Változás lesz az is, hogy például a boltokat ezentúl a rendőrség is ellenőrizheti, nemcsak a kereskedelmi hatóság, sőt a rendőrség szankcionálhatja is azokat az üzleteket, ahol nem tartják be a védelmi intézkedéseket - hívta fel a figyelmet Lakatos Tibor, hozzátéve, a figyelmeztetéstől az egymillió forintos bírságig terjedhet a büntetés, de akár be is zárhatják az üzletet.

Kiemelte, a hatóságok számítanak az állampolgárok együttműködésére, és azt kérte, hogy mindenki segítse a járvány "kordában tartására" tett intézkedéseket.

 

A halottak napi megemlékezések kapcsán elmondta, fontos, hogy aki közösségi közlekedéssel utazik a temetőbe, viseljen maszkot, a sírkertekben pedig tartsák egymástól a megfelelő távolságot, és ott is, tehát szabadtéren is viseljenek maszkot, ha például csoportosan emlékeznek elhunyt szeretteikről.

Forrás: MTI

Időpont: 
szombat, 2020, október 31 - 12:25

MAGAZIN

Ingyenes programok Somogyban a hétvégén – Falunapok, koncertek és fesztiválok várják a közönséget

Augusztus 8–9-én sem maradunk programok nélkül Somogyban: több településen falunapot rendeznek, a Balaton-parton pedig ingyenes koncertek és fesztiválok várják a látogatókat.

Szigetvári tűzvész megfékezéséhez kérték a somogyi tűzoltók segítségét

Öt hektáron pusztított a tűz csütörtök délután Szigetvárnál, a Márta dűlőben.

Kiégett egy autó Marcalinál

Kigyulladt és teljes terjedelmében égett egy személyautó csütörtök este Marcali külterületén. A tűz átterjedt az aljnövényzetre is.

Két neves rendezővel készül az új évadra a kaposvári Csiky Gergely Színház

Gőzerővel zajlik a Csiky Gergely Színház 2026/2027-es évadának előkészítése.

Fagyival lepték meg a kukásokat Somogyban a hőségben

Szívmelengető gesztussal mondtak köszönetet a hulladékszállítóknak több somogyi településen.

Fonyódi siker: a Lokal at the Lake fogása lett 2026 Év Strandétele

Somogyi siker született a Balatonnál: a fonyódligeti Lokal at the Lake nyerte el a 2026-os Év Strandétele címet.

 

Állásajánlatok Kaposváron