A szociális tüzelőanyag program 2011 óta működik, és az ötezer főnél kisebb lakosságszámú településeken élő családok tüzelőanyag felhasználásához járul hozzá, csökkentve ezzel a háztartások kiadásait.
A kormány a 2020. évi programhoz 5 milliárd forintot bocsát az 5000 főnél kisebb lakosságszámú önkormányzatok rendelkezésére. A programot lebonyolító Belügyminisztérium idén minden érvényes támogatási igényt támogatott. A forrásból országosan 2329 kistelepülés rászoruló lakosai juthatnak ingyenes tüzelőanyaghoz. Somogy megyében pedig 220 település kap 387,8 millió forint értékű támogatást.
A SEFAG Zrt. a korábbi évekhez hasonlóan felkészült az önkormányzati igények teljes körű kielégítésére, az illetékességi területünkön minden önkormányzattal felvettük a kapcsolatot, a szerződések megkötése, a faanyag szállítása már megkezdődött.
A nyertes önkormányzatok a támogatásból vásárolt tűzifát, illetve szenet 2021. február 15-éig osztják ki a rászorulók részére.
![]() Ingyenes programok Somogyban a hétvégén – Falunapok, koncertek és fesztiválok várják a közönségetAugusztus 8–9-én sem maradunk programok nélkül Somogyban: több településen falunapot rendeznek, a Balaton-parton pedig ingyenes koncertek és fesztiválok várják a látogatókat. |
![]() Szigetvári tűzvész megfékezéséhez kérték a somogyi tűzoltók segítségétÖt hektáron pusztított a tűz csütörtök délután Szigetvárnál, a Márta dűlőben.
|
![]() Kiégett egy autó MarcalinálKigyulladt és teljes terjedelmében égett egy személyautó csütörtök este Marcali külterületén. A tűz átterjedt az aljnövényzetre is.
|
![]() Két neves rendezővel készül az új évadra a kaposvári Csiky Gergely SzínházGőzerővel zajlik a Csiky Gergely Színház 2026/2027-es évadának előkészítése. |
![]() Fagyival lepték meg a kukásokat Somogyban a hőségbenSzívmelengető gesztussal mondtak köszönetet a hulladékszállítóknak több somogyi településen. |
![]() Fonyódi siker: a Lokal at the Lake fogása lett 2026 Év StrandételeSomogyi siker született a Balatonnál: a fonyódligeti Lokal at the Lake nyerte el a 2026-os Év Strandétele címet. |