
Tudom, tudom az ősz már itt volt hiszen javában benne járunk az októberben, de az igazi hűvős, esős őszi időjárás csak most érkezett meg úgy igazán.
Hiszen eddig könnyű kabátban, vagy anélkül élvezhettük a vénasszonyok nyarát városunkban, lehetett bátran teraszon üldögélni, úszni napközben a szabadtéri medencében, andalogni a parkban, játszótéren rohangálni. Bár ez utóbbit gondolom jobbára csak a gyerekek tették. Bár a hűvösebb idő beköszöntének voltak csalhatatlan jelei: elkezdtek potyogni a gesztenyék a Kossuth Lajos utcában, szépen lassan sárgulni a falevelek...
Aztán berobbant a hideg és az eső. Egyik nap még farmerdzseki, másik nap téli kabát, szombaton még balerina vagy tornacipő, hétfőn pedig bokacsizma. Így megy ez mostanában valahogy mintha megszűnt volna az átmenet az évszakok közt. Úgy lépünk át a nyárból az őszbe, hogy időnk sincs megszokni a változást, a nyári ruhatárunkat pedig végképp nincs időnk elpakolni.
A hideg pedig megérkezett Kaposvárra is. Szél és eső is kísérte, ami miatt sokkal többen ültek autóba, így nagyobb lett a forgalom. Az utcák csúsznak a falevelektől és az esőtől, az ernyők és a kapucnik alól nehéz kilátni és korán is sötétedik. De ne csüggedjetek ez a hirtelen hideg csak keddig marad szerdán már 17 fok lesz.
Ilyen lesz az időjárás a továbbiakban:
Kedden is borongós idő várható, megyeszerte esővel. Erős északnyugati szél fúj. Estére elgyengül az eső. Éjszaka számottevő csapadék nem hullik. Hideg lesz.
A jellemző hőmérséklet átlaga (oC):
kedd reggel 7,
kedd délután 8,
szerda reggel 6 fok körül alakul.
A LEGVALÓSZÍNŰBB FOLYTATÁS:
- Szerdán várhatóan északkelet felé távozik a csapadékos, szeles időjárást okozó ciklon. Délnyugat felől már némi javulásban bízhatunk: megszűnnek a tartós esők, vékonyodik a felhőzet, gyengül a szél. De elszórtan előfordulhatnak kisebb esők, záporesők.
- Csütörtökön ismét egy ciklon és annak hidegfrontja okozhat jelentős esőt, hideg időjárást.
- Pénteken és szombaton változó felhőzet mellett, szórványos záporok, kisebb esők alakulhatnak ki, de jelentős csapadék ekkor nem valószínű.
![]() Ingyenes programok Somogyban a hétvégén – Falunapok, koncertek és fesztiválok várják a közönségetAugusztus 8–9-én sem maradunk programok nélkül Somogyban: több településen falunapot rendeznek, a Balaton-parton pedig ingyenes koncertek és fesztiválok várják a látogatókat. |
![]() Szigetvári tűzvész megfékezéséhez kérték a somogyi tűzoltók segítségétÖt hektáron pusztított a tűz csütörtök délután Szigetvárnál, a Márta dűlőben.
|
![]() Kiégett egy autó MarcalinálKigyulladt és teljes terjedelmében égett egy személyautó csütörtök este Marcali külterületén. A tűz átterjedt az aljnövényzetre is.
|
![]() Két neves rendezővel készül az új évadra a kaposvári Csiky Gergely SzínházGőzerővel zajlik a Csiky Gergely Színház 2026/2027-es évadának előkészítése. |
![]() Fagyival lepték meg a kukásokat Somogyban a hőségbenSzívmelengető gesztussal mondtak köszönetet a hulladékszállítóknak több somogyi településen. |
![]() Fonyódi siker: a Lokal at the Lake fogása lett 2026 Év StrandételeSomogyi siker született a Balatonnál: a fonyódligeti Lokal at the Lake nyerte el a 2026-os Év Strandétele címet. |