77 gyermek neve került fel az Életfára

Újabb 77 levél került fel az Életfára, a Városliget és Kaposvár egyik legfontosabb szimbólumára.

 

A program 13 éve indult, ez idő alatt már több mint 5100 kaposvári gyermek neve került fel a fák ágaira.  A második szeptemberi ünnepségen a 2019 február és 2019 április között született gyermekeket köszöntötték.

Az emléklapokat – rajtuk a fára került levél bronzmásolatával – szokás szerint Szita Károly polgármester adta át. Az első életfákat már 18 éve, hogy elültették. Ezt követően állították az első bronz Életfát, a rajtuk szereplő gyermekek közül többen ma már 14-15 évesek. A második Életfára felkerült első levélkék névadói közül többen pedig már 9 évesek.

Az életfára a Kaposvárra született gyermekek nevével és születési dátumával ellátott levélkék kerülnek fel, valamint azoké, akik ugyan más városban látták meg a napvilágot, de már állandó kaposvári lakosok. 

Az első fát 2006-ban állították, a 2011-ben állított második Életfa is hamarosan be fog telni, mivel ezen 3600 gyermek neve fér el, és már meghaladja a 3000-et. A város meg is rendelte Gera Katalin szobrászművésztől a harmadik Életfát, hogy továbbra is köszönthessük a legifjabb kaposváriakat.

Az eseményről készített fotók megtekinthetőek lesznek a facebook.com/kaposvarieletfa oldalon.

Időpont: 
péntek, 2020, szeptember 25 - 17:35

MAGAZIN

Jelentkezz tűzoltónak! - áprilisban felvételi lesz somogyi tűzoltóságoknál

Várják a hivatásos szolgálat iránt elkötelezett jelentkezőket, akiknek a felvételi eljárás keretében először a fizikai felmérőn kell helytállniuk.

Kamera buktatta le a kameratolvajt Kaposváron

A körzeti megbízottak április 4-én délután egy belvárosi áruházban igazoltattak egy vásárlót, mert onnan lopásról érkezett bejelentés.

20 műszaki mentés és 20 tűzeset volt Somogyban a hosszú hétvégén

Ugyanannyi tűzhöz, mint műszaki mentéshez riasztották a somogyi tűzoltókat a hosszú hétvégén.

Ároka borult egy traktor Csurgón vasárnap

A Nagyváthy utcát teljes szélességében lezárták.

Két autó ütközött össze Nagyatád és Berzence között

Két személyautó ütközött össze a 681-es főút Nagyatádot és Berzencét összekötő szakaszán, a 4-es és az 5-ös kilométerszelvény között.

Mesefigurákat festettek a Zichy diákjai a kaposvári kórház falaira

Újabb színes meseillusztrációk kerültek a kaposvári kórház Gyermekosztályának járóbeteg-ellátó várótermébe.

Állásajánlatok Kaposváron