Korlátozások a vasúti és buszközlekedésben az eső miatt

Még szombat délután is több szakaszon korlátozásokra és jelentősen hosszabb eljutási időre kell számítani a Zala és Somogy megyei vasútvonalakon a péntek éjszakai, illetve szombat délelőtti viharok, esőzések miatt - közölte a Mávinform az MTI-vel. Zala megyében több település is megközelíthetetlenné vált közúton.

   

A Mávinform azt írta: továbbra is pótlóbuszok járnak felsővezeték-szakadás miatt Gyékényes és Somogyszob között, valamint Nagykanizsa és Zalakomár között, ahol Zalaszentjakab állomáson a vízátfolyások miatt nem lehetséges a vonatközlekedés.

    Nagykanizsa és Gyékényes között a vonatok egy része dízelmozdonyokkal közlekedik, de több járat utasait szintén pótlóbuszok viszik ezek a szakaszon - hívták fel a figyelmet.     Hozzátették: a Szombathely-Nagykanizsa vonalon Újudvar állomáson egy vágányon már újraindult a vasúti forgalom.

    A Mávinform tájékoztatása szerint a korábbi korlátozások miatt a balatoni vonalakon több vonat késéssel közlekedik.

        A Volánbusz közlése szerint a heves esőzések miatt a Zala megyei Kisrécse és Nagybakónak megközelíthetetlen, ezért a Nagykanizsa-Nagyrécse-Kisrécse-Nagybakónak útvonalon közlekedő járataik nem érintik a két települést. A Pat, Sand és Miháld térségében keletkezett útkárok miatt a Nagykanizsa-Miháld-Zalakaros útvonalon közlekedő járataik csak Nagykanizsa és a miháldi orvosi rendelő között járnak.

Forrás: MTI

MAGAZIN

8. lett Kaposvár a Futókörök Napján

A kedvezőtlen időjárás ellenére Somogyban is sokakat megmozgatott az idei Futókörök Napja.

Csónakost mentettek a Balatonból vasárnap

A mentés idején II. fokú viharjelzés volt érvényben.

Dőltek a fák, szakadtak a vezetékek a vihar miatt Somogyban

54 esetben kidőlt fák, leszakadt faágak miatt riasztották a tűzoltókat Somogyban.

Kiemelt Arany minősítést szerzett a Kaposvári Fúvószenekar

Hónapokon át tartó kitartó munka érett be ezen a hétvégén a Kaposvári Fúvószenekar számára.

Baleset történt a 68-as főúton Mesztegnyőnél

Balesetet szenvedett egy személykocsi csütörtök délelőtt a 68-as főút Szenyér és Mesztegnyő közötti szakaszán, a 68-as kilométernél.

Kutyát mentettek egy munkagödörből Pusztakovácsiban

Gödörbe esett egy kutya szerda reggel, Pusztakovácsiban.

Állásajánlatok Kaposváron