Közel félezer diákot vettek fel a Kaposvári Egyetemre

Közel ötszáz diák nyert felvételt a Kaposvári Egyetemre. A legmagasabb ponthatárok ezúttal is a gazdasági képzésekben jelentkeztek, de nehéz volt bekerülni a színművész, valamint a látványtervező szakokra is, ahol 400 pontot kellett elérniük a felvételizőknek.

 

Már az áprilisi jelentkezési adatok is azt mutatták, hogy a Kaposvári Egyetem idei felvételi adatai az országos trendekhez hasonlóan alakulnak. Mint ismert, 19 éve nem volt ennyire alacsony a felsőoktatásba jelentkezők száma. Jó hír ugyanakkor, hogy – az országosan tendencián túl – a Kaposvári Egyetem képzései iránt egyáltalán nem csökkent az érdeklődés. A Kaposvári Egyetemre összesen 1783-an jelentkeztek, átlagosan mintegy 30%-kal kevesebben, mint egy évvel ezelőtt. Közülök a rendes felvételi eljárásban 491 – en nyertek felvételt az intézménybe. Az Agrár- és Környezettudományi Karon 115-en, a Gazdaságtudományi Karon 94-en, a Pedagógiai Karon 191-en, míg a Rippl-Rónai Művészeti Karon 91-en kezdhetik meg tanulmányaikat.

 

Ahogy minden évben, idén is hatalmas volt az érdeklődés a színművészképzés iránt, amelyre 419-en jelentkeztek. A magasnak számító 400 pontos ponthatárt és a háromfordulós rostát végül 18 fiatalnak sikerült teljesítenie.

 

A legnépszerűbb szakok agrár területen továbbra is a lótenyésztő, lovassport szervező agrármérnöki szak, Gazdaságtudományi területen a kereskedelem és marketing alapszak, pedagógusképzési területen pedig a gyógypedagógia.

 

A legmagasabb ponthatárok ezúttal is elsősorban a gazdasági képzésekben jelentkeztek. A Gazdaságtudományi Kar levelező tagozatos, államilag finanszírozott kereskedelem és marketing szakára 402 ponttal lehetett bekerülni. 400 pont volt a ponthatár a pénzügy és számvitel, valamint a Rippl-Rónai Művészeti Kar látványtervező szakára is. Az Agrár- és Környezettudományi Karon a népszerű lótenyésztő, lovassport szervező agrármérnöki szakra volt a legnehezebb bejutni, itt a nappali képzésben 320 pontot kellett elérni a felvételizőknek. A Pedagógiai Kar esetében a gyógypedagógia szakon volt a legmagasabb, 312 pont a ponthatár.

 

A ponthatárok kihirdetése után hamarosan elindul a pótfelvételi eljárás. Idén újdonság, hogy az agrár, a Gazdaságtudományi, valamint a pedagógiai képzési területeken lehetőség nyílik államilag finanszírozott alapszakok meghirdetésére. További információt a www.ke.hu oldalon illetve a KE FELVI INFOPONT Facebook csoporthoz csatlakozva találhatnak az érdeklődők.

 

Forrás: KE.hu

MAGAZIN

Ballagások,hosszú hétvége, érettségi - jön a roham a MÁV-nál

A május elsejei hosszú hétvégével idén a megszokottnál korábban indul a balatoni előszezoni menetrend:

Majálisok Somogyban és a Balaton körül – 2026. május 1.

Május elsején ismét megtelnek élettel Somogy vármegye települései és a Balaton környéke: a klasszikus majális hangulat, családi programok, zene, gasztronómia és különleges tematikus események várják az érdeklődőket.

Munkagödörben dolgozó férfira omlott a föld Somogyszobon

Föld omlott egy munkagödörben dolgozó férfire kedden délután, Somogyszobon.

Személyvonattal ütközött össze egy kisteherautó Kaposújlaknál

A tűzoltók áramtalanították az autót.

Tetőtűz Szennán, baleset Fonyódon - ez történt Somogyban a hétvégén

Huszonhárom esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat. Tizenegy tűzesethez és tizenkét műszaki mentéshez vonultak az egységek a vármegyében.

M. Kácsor Zoltán különös világokba repíti fiatal olvasóit

M. Kácsor Zoltán íróval beszélgettünk, aki humoros, fantáziadús gyerekkönyveivel és ifjúsági regényeivel vált ismertté.

Állásajánlatok Kaposváron