
Nagyon sok kaposvárinak fűződik valamilyen emléke a Fusion Élményközponthoz.
Valakinek a gokartos száguldásokról, másnak a játszóházban megrendezett felejtehetetlen gyerekszülinapokról vagy a rendezvényekről vannak szép emlékei. A koronavírus miatt kialakult helyzetben a Fusion is lehúzta a rolót és március 10-én bezárt.
Azóta sajnos nem is tudtak újranyitni, pedig lenne igény a játszóházra, a gokart és a bowling pályára is. A létesítmény üzemeltetőjétől megtudtuk, hogy idén már semmiképpen nem nyit ki az élményközpont, viszont, hogy mit hoz a távolabbi jövő azt még ő sem tudta megmondani.
Így 2020-ban már biztosan nem bowlingozhattok, billiárdozhattok az épületben, gokart sem lesz és természetesen a játszóház sem látogatható. Ami nagy veszteség lesz a szülőknek, hiszen sokan tartották itt csemetéjük szülinapját, és egy-egy esős hétvégén jó program volt a játszóház.
![]() Ingyenes programok Somogyban a hétvégén – Falunapok, koncertek és fesztiválok várják a közönségetAugusztus 8–9-én sem maradunk programok nélkül Somogyban: több településen falunapot rendeznek, a Balaton-parton pedig ingyenes koncertek és fesztiválok várják a látogatókat. |
![]() Szigetvári tűzvész megfékezéséhez kérték a somogyi tűzoltók segítségétÖt hektáron pusztított a tűz csütörtök délután Szigetvárnál, a Márta dűlőben.
|
![]() Kiégett egy autó MarcalinálKigyulladt és teljes terjedelmében égett egy személyautó csütörtök este Marcali külterületén. A tűz átterjedt az aljnövényzetre is.
|
![]() Két neves rendezővel készül az új évadra a kaposvári Csiky Gergely SzínházGőzerővel zajlik a Csiky Gergely Színház 2026/2027-es évadának előkészítése. |
![]() Fagyival lepték meg a kukásokat Somogyban a hőségbenSzívmelengető gesztussal mondtak köszönetet a hulladékszállítóknak több somogyi településen. |
![]() Fonyódi siker: a Lokal at the Lake fogása lett 2026 Év StrandételeSomogyi siker született a Balatonnál: a fonyódligeti Lokal at the Lake nyerte el a 2026-os Év Strandétele címet. |