Több óvintézkedést is eltörölt a város, miután visszavonták a veszélyhelyzetet.
Szita Károly polgármester Facebook-oldalán mondott köszönetet a kaposváriaknak a koronavírus-járvány elleni sikeres védekezésért. Egyetlen kaposvári polgár sem hunyt el a koronavírus miatt. Több óvintézkedést is visszavon az önkormányzat, amelyek a veszélyhelyzet kihirdetése óta léptek életbe.
Somogy megyében alacsony volt a járvány idején a fertőzöttek száma, ami annak köszönhető, hogy fegyelmezettek voltak az emberek.
A polgármester kiemelte, 100 intézkedést vezette be a kaposváriak egészsége érdekében az elmúlt 98 napban. A visszavont intézkedések érintik a Nagypiacot, a Virágfürdőt, a Kapos Holding Zrt. ügyfélszolgálatának nyitva tartását, az óvodákat és bölcsődéket, a kulturális intézményeket.
A Kaposvári piacon megszűnik a vásárlási idősáv, de arra kérnek mindenkit, hogy ha zárt terekben tartózkodik akkor viseljen maszkot.
Megnyílt már korábban a Virágfüdő és az 50 méteres medence, a zárt téri medencék megnyitásáról később dönetenek majd. 65 év felett is igénybe vehetik a gyógyászaton a kezeléseket, de előzetes telefonos regisztrációra kérik az idősebbeket. Az Együd Árpád Kulturális Központ június 22-én nyit, a Múzeum június 23-án, a Polgármesteri Hivatal a megszokott ügyfélfogadási renddel vár mindenkit. Ugyanakkor a zárt tereken a maszk használata továbbra is kötelező lesz. Szita Károly kiemelte: újraindul a Kortalan Torna annak érdekében, hogy az idős kaposváriak sportolhassanak, egészségesek legyenek.
![]() Ingyenes programok Somogyban a hétvégén – Falunapok, koncertek és fesztiválok várják a közönségetAugusztus 8–9-én sem maradunk programok nélkül Somogyban: több településen falunapot rendeznek, a Balaton-parton pedig ingyenes koncertek és fesztiválok várják a látogatókat. |
![]() Szigetvári tűzvész megfékezéséhez kérték a somogyi tűzoltók segítségétÖt hektáron pusztított a tűz csütörtök délután Szigetvárnál, a Márta dűlőben.
|
![]() Kiégett egy autó MarcalinálKigyulladt és teljes terjedelmében égett egy személyautó csütörtök este Marcali külterületén. A tűz átterjedt az aljnövényzetre is.
|
![]() Két neves rendezővel készül az új évadra a kaposvári Csiky Gergely SzínházGőzerővel zajlik a Csiky Gergely Színház 2026/2027-es évadának előkészítése. |
![]() Fagyival lepték meg a kukásokat Somogyban a hőségbenSzívmelengető gesztussal mondtak köszönetet a hulladékszállítóknak több somogyi településen. |
![]() Fonyódi siker: a Lokal at the Lake fogása lett 2026 Év StrandételeSomogyi siker született a Balatonnál: a fonyódligeti Lokal at the Lake nyerte el a 2026-os Év Strandétele címet. |