Az elmúlt időszakban végrehajtott ellenőrzések tapasztalatai azt mutatják, hogy a kerékpárral közlekedők közül sokan nincsenek tisztában a rájuk vonatkozó alapvető közlekedési szabályokkal, illetőleg azokat szándékosan hágják át.
Az utóbbi években a kerékpáros közlekedés Somogyban is a figyelem középpontjába került. A sok pozitívum mellett azonban ennek árnyoldala, hogy a megyében 2019-ben több mint száz személyi sérüléssel járó kerékpáros közúti közlekedési baleset történt, amelyek kétharmadát kerékpárosok okozták.
A főbb baleseti okok továbbra is a sebesség helytelen megválasztása, az elsőbbség, illetve az irányváltoztatás szabályainak megszegése.
A főbb szabálytalanságok közé tartozik, hogy a kerékpárosok jelentős része kerékpárútként használja a gyalogjárdát, amely cselekményükkel veszélyeztetik és irritálják a gyalogosokat. Jellemző még, hogy nem szállnak le a bicikliről a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen történő áthaladáskor és a gyalogosok között szlalomozva, őket veszélyeztetve kerékpároznak át a gyalogátkelőhelyen.
A rendőrség egyik fontos kitűzött célja 2020-ban, hogy visszaszorítsa a közúti közlekedési balesetek számát, valamint enyhíteni a sérülések kimenetelének súlyossági fokát (különböző védőfelszerelések viselésének, használatának kiemelt jelentősége). A biztonságos közlekedéshez szabálykövető magatartás szükségeltetik, ezért aki a szabályokat szándékosan megszegi, az szankcióra számíthat.
Néhány jó tanács a kerékpárosoknak:
![]() Ingyenes programok Somogyban a hétvégén – Falunapok, koncertek és fesztiválok várják a közönségetAugusztus 8–9-én sem maradunk programok nélkül Somogyban: több településen falunapot rendeznek, a Balaton-parton pedig ingyenes koncertek és fesztiválok várják a látogatókat. |
![]() Szigetvári tűzvész megfékezéséhez kérték a somogyi tűzoltók segítségétÖt hektáron pusztított a tűz csütörtök délután Szigetvárnál, a Márta dűlőben.
|
![]() Kiégett egy autó MarcalinálKigyulladt és teljes terjedelmében égett egy személyautó csütörtök este Marcali külterületén. A tűz átterjedt az aljnövényzetre is.
|
![]() Két neves rendezővel készül az új évadra a kaposvári Csiky Gergely SzínházGőzerővel zajlik a Csiky Gergely Színház 2026/2027-es évadának előkészítése. |
![]() Fagyival lepték meg a kukásokat Somogyban a hőségbenSzívmelengető gesztussal mondtak köszönetet a hulladékszállítóknak több somogyi településen. |
![]() Fonyódi siker: a Lokal at the Lake fogása lett 2026 Év StrandételeSomogyi siker született a Balatonnál: a fonyódligeti Lokal at the Lake nyerte el a 2026-os Év Strandétele címet. |