
Méhek világnapja minden év május 20-ára esik, amit 2018. óta ünnepel a világ. Az esemény célja felhívni a figyelmet a méhek kiemelkedő fontosságára.
Állítólag Albert Einstein, a világhírű fizikus azt mondta a méhekről:
“Ha kipusztulnak a méhek, azt az emberiség legfeljebb négy évvel éli túl”

Annyi biztos, hogy van valóságalapja ennek a kijelentésnek, hiszen a méhek nélkül nem lenne termés, nem lenne zöldség, gyümölcs az asztalon és az emberiség és az élővilág java része éhen halna.
Miért pont május 20. a Méhek világnapja?
Ezen a napon, (1734.) május 20-án született Anton Janša, az európai méhészet kiemelkedő alakja. Ő volt első osztrák méhészeti iskola egykori vezetője és a kimagasló méhészeti munkásságának állítanak emléket ezzel, amit az Egyesült Nemzetek Szervezete hagyott jóvá.
Az Európai Unió évi méztermelésének 10%-át a magyar méhek adják!

Több civil szervezet, illetve az évek alatt több kezdeményezés indult el a méhek védelme érdekében, hiszen a mezőgazdaságban használt vegyszerek tömegével pusztítják ezt az igen hasznos élőlényt. A sikeres zöld lobbinak hála több országban, így az utóbbi időben az Európai Unióban is több vegyszert betiltottak a méhek védelme érdekében. Ezen sikerek mellett fontos felhívni és megteremteni a méheknek a természetes környezetet és ebben segít a környezetvédelmi szervezetünk.

A méhek által növényi nektárból vagy élő növényi nedvekből gyűjtött természetes édes anyag, amelyet a méhek begyűjtenek, saját anyagaik hozzáadásával átalakítanak, raktároznak, dehidratálnak és lépekben érlelnek nem más, mint a méz.
A méz zamatát azok az illóolajparányok határozzák meg, melyeket a különféle virágok nektárjai adnak, amit a méhek összegyűjtöttek. A méz színe idővel sötétedik, csökken az aroma gazdagsága, az enzimek és az illóanyagok mennyisége, ezért tanácsos frissen (egy éven belül) elfogyasztani. Ennek ellenére a méz nem romlik meg, még több ezer éves leletek is mérgezés nélkül elfogyaszthatók.
Ha pedig kedvet kaptatok a mézhez a Méhészboltban Kaposváron a Fő utcán számtalan finomabbnál finomabb mézet találtok na és rengeteg mézes finomságot is.
![]() Ingyenes programok Somogyban a hétvégén – Falunapok, koncertek és fesztiválok várják a közönségetAugusztus 8–9-én sem maradunk programok nélkül Somogyban: több településen falunapot rendeznek, a Balaton-parton pedig ingyenes koncertek és fesztiválok várják a látogatókat. |
![]() Szigetvári tűzvész megfékezéséhez kérték a somogyi tűzoltók segítségétÖt hektáron pusztított a tűz csütörtök délután Szigetvárnál, a Márta dűlőben.
|
![]() Kiégett egy autó MarcalinálKigyulladt és teljes terjedelmében égett egy személyautó csütörtök este Marcali külterületén. A tűz átterjedt az aljnövényzetre is.
|
![]() Két neves rendezővel készül az új évadra a kaposvári Csiky Gergely SzínházGőzerővel zajlik a Csiky Gergely Színház 2026/2027-es évadának előkészítése. |
![]() Fagyival lepték meg a kukásokat Somogyban a hőségbenSzívmelengető gesztussal mondtak köszönetet a hulladékszállítóknak több somogyi településen. |
![]() Fonyódi siker: a Lokal at the Lake fogása lett 2026 Év StrandételeSomogyi siker született a Balatonnál: a fonyódligeti Lokal at the Lake nyerte el a 2026-os Év Strandétele címet. |