Több mint 10 ezren vettek részt az országos koronavírus szűrésen

 Mintegy 10 600-an vettek részt két hét alatt a négy hazai orvosképző egyetem és a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) közreműködésével indított országos koronavírus-szűrővizsgálaton, amelynek eredménye így reprezentatív lett - közölte a Semmelweis Egyetem hétfőn a honlapján.

 

    A közlemény szerint a legmagasabb, 75 százalék feletti részvétel Veszprém, Nógrád és Pest megyében volt, míg a legjobban "teljesítő" megyeközpontban, Salgótarjánban a meghívottak 77 százaléka jelent meg.

    Emlékeztettek: a KSH 17 787 embert választott be az országos H-UNCOVER szűrésbe úgy, hogy a minta minden magyarországi régióra és 14 év felett az összes életkorra reprezentatív legyen.

    A részvételi adatok első összesítése alapján elegendő számú állampolgár ment el az országos szűrővizsgálatra, így megfelelő pontosságú becslés adható a fertőzöttek és átfertőzöttek számára vonatkozóan.

Országosan a meghívottak 67,3 százaléka vett részt a vizsgálatban.

   Az adatok feldolgozása még tart, a fertőzöttek végső száma és az átfertőzöttek adatai május végére várhatók, ugyanakkor az eddigi összesítések alapján a korábban ismertetett részeredményekkel összhangban lesz a végeredmény - írták. 

A legutóbbi május 12-i adatok alapján  8276 PCR-tesztből kettő lett pozitív Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem (SE) rektora, a klinikai járványelemző munkacsoport vezetőjének tájékoztatása szerint. 

    A minták legnagyobb részét a négy hazai orvosképző egyetem munkatársai vették le, de a vizsgálatban segítettek a mentőszolgálat és a vízi mentők munkatársai is.

    A jövőben várhatóan legalább két alkalommal megismétlik majd a szűréseket. Két mérés között legalább egy hónapnak kell eltelnie; a jelenlegi adatok alapján várhatóan szeptemberben lehet a következő országos vizsgálat.

    Megjegyezték, hogy a H-UNCOVER vizsgálat május 16-án zárult szűrésének részvételi aránya és a szűrtek száma nemzetközi viszonylatban is kimagasló, a hasonló céllal Izlandon, valamint Szlovéniában végzett felmérésekben ennél jóval alacsonyabb, ötven százalék alatti volt a részvétel.

MAGAZIN

Személyvonattal ütközött össze egy kisteherautó Kaposújlaknál

A tűzoltók áramtalanították az autót.

Tetőtűz Szennán, baleset Fonyódon - ez történt Somogyban a hétvégén

Huszonhárom esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat. Tizenegy tűzesethez és tizenkét műszaki mentéshez vonultak az egységek a vármegyében.

M. Kácsor Zoltán különös világokba repíti fiatal olvasóit

M. Kácsor Zoltán íróval beszélgettünk, aki humoros, fantáziadús gyerekkönyveivel és ifjúsági regényeivel vált ismertté.

Baleset történt Lengyeltótiban

Árokba hajtott, majd egy hídnak ütközött és visszacsapódott az úttestre egy személyautó kedden este, Lengyeltótiban a Fonyódi utcában.

Ház, autó és több helyen a növényzet is égett Somogyban a hétvégén

Huszonhat esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat.

A Desedán kapták el a rendőrök a "gyorshajtó" labradort

A hét egyik legaranyosabb „gyorshajtóját” a kaposvári rendőrök fogták meg a ROADPOL – SPEED ellenőrzési akció során.

Állásajánlatok Kaposváron