Az óvónők jelezték, hogy megnövekedett az igény a szülők részéről, hogy gyermekeiket oviba vigyék. Ráadásul sok kisgyerek a saját óvónőjével, dadusával szeretne lenni, ezért az önkormányzat úgy döntött, hogy május 18-tól, mindegyik óvodáját bevonja az ügyeleti rendszerbe a kellő óvintézkedések mellett.
Pénteken még 9 óvodában és 3 bölcsődében fogadták a gyermekeket, a bölcsődékben több mint 50-en, az óvodákban több mint 140 gyermek felügyeletét oldották meg.
A kezdetektől 5 fős csoportokban biztosították a felügyeletet az intézmények, ezt a későbbi kormányrendelet is előírta. Szita Károly polgármester kezdeményezni fogja a kormány felé, hogy amint az ötfős csoportokkal betelnek az óvodák, úgy bővítsenek a csoportok létszámán és emeljék meg 10 főre a limitet ha szükséges. A jelenlegi rendszer 410 gyermekig tudja biztosítani a felügyeletet.
Az önkormányzat ugyanakkor továbbra is arra kéri a szülőket, hogy aki megteheti, továbbra is felügyelje otthon a gyermekét. Aki munkája miatt ezt nem tudja megtenni, azoktól továbbra is munkáltatói igazolást kérnek. Továbbá a szülőknek nyilatkozni kell arról is, hogy gyermekük nem beteg.
A gyermekek biztonsága érdekében a szükséges óvintézkedéseket az intézményekben betartják, helyben mossák az ágyneműket és a törölközőket. A tisztifőorvos ajánlására a gyerekek ne vigyenek be saját játékot, alvókát, kérjük a szülőktől ezt tartsák be.
A bölcsődék esetében hetente megvizsgálják, hogy szükséges-e bővíteni az ügyeleti rendszert. Egyelőre a három ügyeletes bölcsőde látja el a felügyeletet.
Forrás: koronavirus.kaposvar.hu
![]() Ingyenes programok Somogyban a hétvégén – Falunapok, koncertek és fesztiválok várják a közönségetAugusztus 8–9-én sem maradunk programok nélkül Somogyban: több településen falunapot rendeznek, a Balaton-parton pedig ingyenes koncertek és fesztiválok várják a látogatókat. |
![]() Szigetvári tűzvész megfékezéséhez kérték a somogyi tűzoltók segítségétÖt hektáron pusztított a tűz csütörtök délután Szigetvárnál, a Márta dűlőben.
|
![]() Kiégett egy autó MarcalinálKigyulladt és teljes terjedelmében égett egy személyautó csütörtök este Marcali külterületén. A tűz átterjedt az aljnövényzetre is.
|
![]() Két neves rendezővel készül az új évadra a kaposvári Csiky Gergely SzínházGőzerővel zajlik a Csiky Gergely Színház 2026/2027-es évadának előkészítése. |
![]() Fagyival lepték meg a kukásokat Somogyban a hőségbenSzívmelengető gesztussal mondtak köszönetet a hulladékszállítóknak több somogyi településen. |
![]() Fonyódi siker: a Lokal at the Lake fogása lett 2026 Év StrandételeSomogyi siker született a Balatonnál: a fonyódligeti Lokal at the Lake nyerte el a 2026-os Év Strandétele címet. |