M. Kácsor Zoltán íróval beszélgettünk, aki humoros, fantáziadús gyerekkönyveivel és ifjúsági regényeivel vált ismertté.
Bár országosan folyamatosan emelkedik az igazoltan koronavírussal fertőzöttek száma, Somogyban stagnál a helyzet már napok óta - a szombati (04.18.) adatok szerint.
A hivatalos adatok szerint 21 fő fertőzött van Somogyban, és ez a szám kedd óta nem is változott. A legtöbb fertőzött Budapesten(929), Pest megyében(264) és Fejér megyében (141)található, ezután Győr-Moson-Sopron megye(63) következik, majd Csongrád(55), Borsod(52), Szabolcs-Szatmár-Bereg(43). Hét megyében pedig kevesebb fertőzött van, mint Somogyban.
Szombaton összesen 1834 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt újabb 16 krónikus beteg, egy 42 éves nő kivételével mind idősek. Ezzel 172 főre emelkedett az elhunytak száma, 231-en pedig már gyógyultan távoztak a kórházból. 21 főre nőtt a Pesti úti idősotthon elhunytjainak száma is. 829 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, 60-an vannak lélegeztetőgépen. A betegek számának növekedése miatt a kórházak országszerte növelik ágykapacitásaikat készülve a tömeges megbetegedések fázisára.
Forrás: koronavirus.gov.hu
![]() M. Kácsor Zoltán különös világokba repíti fiatal olvasóitM. Kácsor Zoltán íróval beszélgettünk, aki humoros, fantáziadús gyerekkönyveivel és ifjúsági regényeivel vált ismertté.
|
![]() Baleset történt LengyeltótibanÁrokba hajtott, majd egy hídnak ütközött és visszacsapódott az úttestre egy személyautó kedden este, Lengyeltótiban a Fonyódi utcában.
|
![]() Ház, autó és több helyen a növényzet is égett Somogyban a hétvégénHuszonhat esetben riasztották a hétvégén a somogyi tűzoltókat.
|
![]() A Desedán kapták el a rendőrök a "gyorshajtó" labradortA hét egyik legaranyosabb „gyorshajtóját” a kaposvári rendőrök fogták meg a ROADPOL – SPEED ellenőrzési akció során.
|
![]() Változékony, de egyre enyhébb tavaszi idő Somogy vármegyébenAz előttünk álló napokban Somogy vármegye időjárását továbbra is frontok alakítják, de a korábban vártnál enyhébb légtömegek is megjelennek.
|
![]() Nagy területen égett a nádas Szenyéren, a tüzet már eloltottákJelentős kiterjedésű tűz pusztított 2026. április 19-én Szenyéren, a Petőfi utca melletti területen, ahol mintegy öt hektáron égett le a nádas és a száraz aljnövényzet.
|