
Kenéz István Balatonlelle polgármestere és Mészáros Miklós Balatonboglár polgármestere elrendelték a települések tulajdonában lévő parkolók és strandok zárását a húsvéti ünnepek idejére.
Mint ahogy korábban beszámoltunk róla (itt elérhető a cikk), a legtöbb balatoni településen korlátozásokat vezettek be, hogy ne lepjék el tömegesen az üdülővárosokat.
A Balatonlellei Polgárőrség közösségi oldalán osztotta meg az elmúlt 48 óra tapasztalatait. A posztban írnak arról, hogy tapasztalataik szerint, jelentős létszámban érkeztek az apartmanokba, társasüdülőkbe és hétvégi házakba máshonnan a húsvéti hétvégére.
-Ekkora vendégsereg még nem volt az elmúlt évtizedekben ezekben az időszakokban - írják az oldalon.
A poszt szerint: "Lellén egy-két esetben fordult elő, hogy a szalagot letépték és tiltott területen tartózkodtak, kivéve a szombat estét, amikor közel 40 főt kellett a Virág strandról elküldeni. A megkérdezettek egy része nem itt tartózkodik, hanem más településről érkeztek és parti sétákat szerettek volna tenni. Helyiekkel nem találkoztak."
Bogláron már sokkal nagyobb volt renitens állampolgárok létszáma- osztották meg tapasztalataikat a polgárőrök. - Az egyik strandüt kiürítettük, a másikon ugyanazon családokkal találkoztunk és ez volt a harmadikon is. Kérdésünkre, hogy nem egyértelmű a rendelkezés, vagy mi az oka a viselkedésüknek a következő választ kaptuk:
“Lejöttünk pihenni a családdal és nem képzelik, hogy otthon fogunk ülni és nem megyünk ki a partra!?”"
A családok végül távozott a területről. Összességében a két településen naponta több száz főt kellet megkérni a területek elhagyására. Két autóval 4 fő járta folyamatosan a területeket és rajtuk kívül további egy autó 2 fővel állt készenlétben, mely kettő esetben kellett besegítsen.
Fotónk illusztráció.
![]() Ingyenes programok Somogyban a hétvégén – Falunapok, koncertek és fesztiválok várják a közönségetAugusztus 8–9-én sem maradunk programok nélkül Somogyban: több településen falunapot rendeznek, a Balaton-parton pedig ingyenes koncertek és fesztiválok várják a látogatókat. |
![]() Szigetvári tűzvész megfékezéséhez kérték a somogyi tűzoltók segítségétÖt hektáron pusztított a tűz csütörtök délután Szigetvárnál, a Márta dűlőben.
|
![]() Kiégett egy autó MarcalinálKigyulladt és teljes terjedelmében égett egy személyautó csütörtök este Marcali külterületén. A tűz átterjedt az aljnövényzetre is.
|
![]() Két neves rendezővel készül az új évadra a kaposvári Csiky Gergely SzínházGőzerővel zajlik a Csiky Gergely Színház 2026/2027-es évadának előkészítése. |
![]() Fagyival lepték meg a kukásokat Somogyban a hőségbenSzívmelengető gesztussal mondtak köszönetet a hulladékszállítóknak több somogyi településen. |
![]() Fonyódi siker: a Lokal at the Lake fogása lett 2026 Év StrandételeSomogyi siker született a Balatonnál: a fonyódligeti Lokal at the Lake nyerte el a 2026-os Év Strandétele címet. |