Gryllus és Lackfi előadásai online a Várkert Bazárban

Gryllus Dániel zenész, zeneszerző és Lackfi János költő előadásait minden este 19 órától láthatja a közönség április 13-ig a Várkert Bazár Facebook-oldalán - hangzott el az M1 aktuális csatorna hétfői adásában.

 

    Minden este egy dalt hallhat a közönség. A virágvasárnap útjára indított dalsorozat kilenc részben szólal meg és pontosan követi a húsvéti ünnepkör napjait - hangsúlyozta a hétfői műsorban Gryllus Dániel zenész, zeneszerző, aki testvérével, Gryllus Vilmossal együtt nemrég kapta meg a Szikra-életműdíjat, amellyel a keresztény szellemiségű előadók pályafutását ismerik el.     Gryllus Dániel kiemelte: Lackfi János írja verseket, a dalokat pedig ő szerzi és énekeli fel szólóban, mert a karantén miatt most másra nincs lehetőségük. A sorozat a mai ember lelkületét kifejező napi imádságokból áll - mondta.

 

Forrás: MTI

MAGAZIN

Ingyenes programok Somogyban a hétvégén – Falunapok, koncertek és fesztiválok várják a közönséget

Augusztus 8–9-én sem maradunk programok nélkül Somogyban: több településen falunapot rendeznek, a Balaton-parton pedig ingyenes koncertek és fesztiválok várják a látogatókat.

Szigetvári tűzvész megfékezéséhez kérték a somogyi tűzoltók segítségét

Öt hektáron pusztított a tűz csütörtök délután Szigetvárnál, a Márta dűlőben.

Kiégett egy autó Marcalinál

Kigyulladt és teljes terjedelmében égett egy személyautó csütörtök este Marcali külterületén. A tűz átterjedt az aljnövényzetre is.

Két neves rendezővel készül az új évadra a kaposvári Csiky Gergely Színház

Gőzerővel zajlik a Csiky Gergely Színház 2026/2027-es évadának előkészítése.

Fagyival lepték meg a kukásokat Somogyban a hőségben

Szívmelengető gesztussal mondtak köszönetet a hulladékszállítóknak több somogyi településen.

Fonyódi siker: a Lokal at the Lake fogása lett 2026 Év Strandétele

Somogyi siker született a Balatonnál: a fonyódligeti Lokal at the Lake nyerte el a 2026-os Év Strandétele címet.

 

Állásajánlatok Kaposváron