Karrier Nap a Kaposvári Egyetemen

Karrier napot rendeztek a Kaposvári Egyetemen, ahol a workshopokon kívül, számos cég képviselőivel is találkozhattak az érdeklődők.

A karrier napot egyébként hagyományosan minden évben megrendezik, és ahogy a szervezőktől megtudtuk, az idén, több mint 100 regisztrált résztvevő volt az eseményen, amely magas számnak számít. 

A program iránt egyre több diák érdeklődik, sokan voltak kíváncsiak a standokra, ahol többek között a honvédség és Kaposvár nagy cégei is képviseltették magukat.

Görög Ibolya protokollszakértő előadására is sok diák elment, erre én is beültem és az előadás nagyon szórakoztató és tanulságos volt. Görög Ibolya lenyűgöző személyiség és ismeri az illem és a viselkedési szabályok minden csínját-bínját, a vele készült interjút hamarosan elolvashatják majd az oldalon.

Fotók: www.facebbok.com/kaposvariegyetem

MAGAZIN

Ingyenes programok Somogyban a hétvégén – Falunapok, koncertek és fesztiválok várják a közönséget

Augusztus 8–9-én sem maradunk programok nélkül Somogyban: több településen falunapot rendeznek, a Balaton-parton pedig ingyenes koncertek és fesztiválok várják a látogatókat.

Szigetvári tűzvész megfékezéséhez kérték a somogyi tűzoltók segítségét

Öt hektáron pusztított a tűz csütörtök délután Szigetvárnál, a Márta dűlőben.

Kiégett egy autó Marcalinál

Kigyulladt és teljes terjedelmében égett egy személyautó csütörtök este Marcali külterületén. A tűz átterjedt az aljnövényzetre is.

Két neves rendezővel készül az új évadra a kaposvári Csiky Gergely Színház

Gőzerővel zajlik a Csiky Gergely Színház 2026/2027-es évadának előkészítése.

Fagyival lepték meg a kukásokat Somogyban a hőségben

Szívmelengető gesztussal mondtak köszönetet a hulladékszállítóknak több somogyi településen.

Fonyódi siker: a Lokal at the Lake fogása lett 2026 Év Strandétele

Somogyi siker született a Balatonnál: a fonyódligeti Lokal at the Lake nyerte el a 2026-os Év Strandétele címet.

 

Állásajánlatok Kaposváron