Kaposváron ingyen buszozhatnak az egészségügyi dolgozók

Kaposvár városa is ingyenessé teszi az egészségügyi dolgozóknak a helyi tömegközlekedést.

 

Ők a veszélyhelyzet idejére a távolsági buszokon és vonatokon is ingyen utazhatnak a kormány döntése alapján. Az ingyenességhez a személyazonosító igazolványokon kívül vagy az évi 12 alkalmas “utazási utalványt”, vagy az egészségügyi szolgáltató illetve a fenntartó által kiállított igazolást, vagy az egészségügyi szolgáltatás nyújtására jogosító hatósági igazolványt kell felmutatni.

 

Ugyanakkor arra kéri az önkormányzat az egészségügyi dolgozókat – és minden kaposvárit, aki busszal közlekedik –, hogy indulás előtt tájékozódjanak a Kaposvári Tömegközlekedési Zrt. honlapján a menetrendről és a változásokról.

Kaposváron március 21-től a nyári, hétvégi menetrend szerint közlekednek a buszok, de a közösségi közlekedést üzemeltető cég folyamatosan figyeli az utasforgalmat. Azokat a járatokat, ahol senki sem utazott az elmúlt napokban, törölni fogják, amíg újra igény nem jelentkezik a használatukra. A munkásjáratok esetében, amiken sokan utaznak, ott a város csuklós buszokat küld a zsúfoltság elkerülése érdekében.

MAGAZIN

Több településről indulnak hajók és változik a kompmenetrend május 1-től a Balatonon

Május 1-jétől jelentős változások lépnek életbe a Balaton közlekedésében: módosul a kompmenetrend, és tovább bővül a hajózási szezon is.

Érkezik a nyárias idő Somogyba, de nem marad sokáig

A hétvége időjárása Somogy megyében látványos változást hoz:

Ballagások,hosszú hétvége, érettségi - jön a roham a MÁV-nál

A május elsejei hosszú hétvégével idén a megszokottnál korábban indul a balatoni előszezoni menetrend:

Majálisok Somogyban és a Balaton körül – 2026. május 1.

Május elsején ismét megtelnek élettel Somogy vármegye települései és a Balaton környéke: a klasszikus majális hangulat, családi programok, zene, gasztronómia és különleges tematikus események várják az érdeklődőket.

Munkagödörben dolgozó férfira omlott a föld Somogyszobon

Föld omlott egy munkagödörben dolgozó férfire kedden délután, Somogyszobon.

Személyvonattal ütközött össze egy kisteherautó Kaposújlaknál

A tűzoltók áramtalanították az autót.

Állásajánlatok Kaposváron