Kedden indul a házhozszállítás a Nagypiacról

Mindent lehet rendelni a piacról, így a zöldség és a gyümölcs mellett a húsáruk, a pékáruk, az alapvető élelmiszerek, vagy éppen a házi tejtermékek is rendelhetőek lesznek.

 

A megrendelést követően a kaposvári önkéntesek szállítják majd ki az árut. Az aktuális árakról telefonon, valamint a piac hivatalos honlapján lehet majd tájékozódni. Aki szeretné, annak a mára már bejáratott árusainál vásárolnak majd be.

 

A házhozszállítás március 31-el indul, keddtől péntekig történik majd a kiszállítás. Az önkéntesek reggel 7 órakor kezdik meg a bevásárlást, 11 óráig el is fogják juttatni a megrendelőnek az árut. Fontos, hogy a leadott megrendelést mindig a következő szállítási napon fogják kivinni. Rendelni 8 és 12 óra között lehet keddtől péntekig az alábbi telefonszámon és e-mail címen:

 

Telefonszám: +3670 872 54 29

E-mail: kiszallitas@nagypiac.hu

A rendelésekről tételes, az árakat is feltüntető, pecséttel ellátott szállítólevelet visznek az önkéntesek. Környezetünk megóvásának érdekében a piac dolgozói már elkezdtek kartonládákat gyűjteni, hogy minél kevesebb esetben kelljen zacskókban szállítani az árut. Aki többször is rendel, azokhoz az a kérésük, hogy ne dobják ki a dobozt, hanem adják vissza az önkénteseknek, hogy azt minél többször fel lehessen használni. A szállításban a Kaposvári Sportiskola és Sportközpont segít autóival.

 

MAGAZIN

Ingyenes programok Somogyban a hétvégén – Falunapok, koncertek és fesztiválok várják a közönséget

Augusztus 8–9-én sem maradunk programok nélkül Somogyban: több településen falunapot rendeznek, a Balaton-parton pedig ingyenes koncertek és fesztiválok várják a látogatókat.

Szigetvári tűzvész megfékezéséhez kérték a somogyi tűzoltók segítségét

Öt hektáron pusztított a tűz csütörtök délután Szigetvárnál, a Márta dűlőben.

Kiégett egy autó Marcalinál

Kigyulladt és teljes terjedelmében égett egy személyautó csütörtök este Marcali külterületén. A tűz átterjedt az aljnövényzetre is.

Két neves rendezővel készül az új évadra a kaposvári Csiky Gergely Színház

Gőzerővel zajlik a Csiky Gergely Színház 2026/2027-es évadának előkészítése.

Fagyival lepték meg a kukásokat Somogyban a hőségben

Szívmelengető gesztussal mondtak köszönetet a hulladékszállítóknak több somogyi településen.

Fonyódi siker: a Lokal at the Lake fogása lett 2026 Év Strandétele

Somogyi siker született a Balatonnál: a fonyódligeti Lokal at the Lake nyerte el a 2026-os Év Strandétele címet.

 

Állásajánlatok Kaposváron