Várják a hivatásos szolgálat iránt elkötelezett jelentkezőket, akiknek a felvételi eljárás keretében először a fizikai felmérőn kell helytállniuk.
"Múzeumunk vezetése – összhangban az Operatív csoport által megfogalmazottakkal – a kialakult körülményekre való tekintettel, a koronavírus terjedésének megakadályozása érdekében lemondja a nagyobb rendezvényeit. Tesszük ezt látogatóink és munkatársaink védelmében.
Múzeumunk – további intézkedésig – nyitva tart, azonban csak egyéni látogatókat (max. 9 főig) fogad. Múzeumi foglalkozásokat, tárlatvezetéseket, ismeretterjesztő előadásokat, kiállítás megnyitókat bizonytalan ideig nem szervezünk." Írják a múzeum közleményében.
A könyvtár is visszavonulót fújt, íme a közleményük.
Tekintettel a Magyarország Kormánya által 2020. március 12-én kihirdetett országos veszélyhelyzetre, valamint a megyéből hozzánk érkező visszajelzésekre, a Takáts Gyula Megyei és Városi Könyvtár vezetése úgy határozott, hogy 2020. március 12-től határozatlan időre felfüggeszti programszervezési munkásságát, egyúttal a tervezett könyvtári programok megtartását.
A döntés az alábbi könyvtári egységeket érinti Somogy megyében:
- a Takáts Gyula Megyei és Városi Könyvtár központi épülete (Kaposvár, Csokonai u. 4.)
- Petőfi Sándor Emlékkönyvtár (Kaposvár, Honvéd u. 1.)
- a Somogy Megyei Könyvtárellátási Szolgáltató Rendszer (KSZR) valamennyi szolgáltatóhelye
(teljes lista a http://www.somogykszr.hu/kszr-szolgaltatohelyek.html oldalon érhető el)
Felhívjuk a könyvtárlátogatók figyelmét, hogy a fenti döntés az intézmények nyitva tartását, egyéb könyvtári szolgáltatások működtetését NEM ÉRINTI, amíg ezzel ellentétes felsőbb utasítás vagy javaslat nem születik.
Továbbra is várjuk Önöket a könyvtárba, de fokozottan kérünk mindenkit, hogy a jelen helyzetben elvárható óvintézkedéseket tegye meg.
Megértésüket a könyvtári dolgozók nevében is köszönöm.
A Bábszíntérben is elmarad a március 18-i előadás.
![]() Jelentkezz tűzoltónak! - áprilisban felvételi lesz somogyi tűzoltóságoknálVárják a hivatásos szolgálat iránt elkötelezett jelentkezőket, akiknek a felvételi eljárás keretében először a fizikai felmérőn kell helytállniuk.
|
![]() Kamera buktatta le a kameratolvajt KaposváronA körzeti megbízottak április 4-én délután egy belvárosi áruházban igazoltattak egy vásárlót, mert onnan lopásról érkezett bejelentés.
|
![]() 20 műszaki mentés és 20 tűzeset volt Somogyban a hosszú hétvégénUgyanannyi tűzhöz, mint műszaki mentéshez riasztották a somogyi tűzoltókat a hosszú hétvégén.
|
![]() Ároka borult egy traktor Csurgón vasárnapA Nagyváthy utcát teljes szélességében lezárták.
|
![]() Két autó ütközött össze Nagyatád és Berzence közöttKét személyautó ütközött össze a 681-es főút Nagyatádot és Berzencét összekötő szakaszán, a 4-es és az 5-ös kilométerszelvény között.
|
![]() Mesefigurákat festettek a Zichy diákjai a kaposvári kórház falairaÚjabb színes meseillusztrációk kerültek a kaposvári kórház Gyermekosztályának járóbeteg-ellátó várótermébe.
|