Ellenőrzik a játszótereket Somogyban

A Somogy Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Osztálya 2020-ban is a megye teljes területén ellenőrzi a játszótereket a gyermekek biztonsága érdekében.

A vizsgálatok a bölcsődei, óvodai, iskolai, a közterületi, valamint a szállodákban és éttermekben található játszóterekre és játszóházakra egyaránt irányulnak.

A játszóterek biztonságos üzemeltetési feltételeit az üzemeltetőknek kell folyamatosan biztosítani, ha a játszótéri eszköz balesetveszélyessé válik, akkor az üzemeltetőnek haladéktalanul kell intézkednie az eszköz használatának megakadályozása és annak  kijavítása illetve lebontása érdekében.

Az eszközök állapotát a kijelölt szervezetek szakértői ellenőrzik, megvizsgálják a játszótéri eszközök biztonsági előírásoknak való megfelelőségét. Pozitív elbírálás esetén tanúsítványt állítanak ki róla. A játszótéren található eszközök első használatba vétele előtt az üzemeltetőnek kötelessége kijelölt szervezettel tanúsíttatni az eszközöket, amelyről az üzemeltető mellett a fogyasztóvédelmi hatóság is ellenőrzési jegyzőkönyvet kap.

Ezt követően legalább négyévente kötelező a kijelölt szervezetekkel a létesítmények vizsgálatát elvégeztetni. A biztonság érdekében az üzemeltetők felelőssége az előírások betartása, a rendszeres felülvizsgáltatás, és a játszóterek biztonságos üzemeltetése. A játszótéri eszközökről, azok állapotáról, valamint az időszakos ellenőrzésekről az üzemeltetőnek nyilvántartást kell vezetni, amelyet legalább 10 éven keresztül meg kell őrizni.

 

A fogyasztóvédelmi ellenőrzés célzottan a dokumentumok, azaz a tanúsítványok, ellenőrzési jegyzőkönyvek, nyilvántartások meglétére irányul. Amennyiben a hatóság hiányosságot tapasztal, szankcionálás mellett kötelezi az üzemeltetőket a pótlásra. Az üzemeltetőnek kötelessége ilyenkor a szükséges ellenőrzéseket a kijelölt szervezettel elvégeztetni, a végrehajtott javításokat, valamint a megtett intézkedéseket dokumentálni.

MAGAZIN

Jelentkezz tűzoltónak! - áprilisban felvételi lesz somogyi tűzoltóságoknál

Várják a hivatásos szolgálat iránt elkötelezett jelentkezőket, akiknek a felvételi eljárás keretében először a fizikai felmérőn kell helytállniuk.

Kamera buktatta le a kameratolvajt Kaposváron

A körzeti megbízottak április 4-én délután egy belvárosi áruházban igazoltattak egy vásárlót, mert onnan lopásról érkezett bejelentés.

20 műszaki mentés és 20 tűzeset volt Somogyban a hosszú hétvégén

Ugyanannyi tűzhöz, mint műszaki mentéshez riasztották a somogyi tűzoltókat a hosszú hétvégén.

Ároka borult egy traktor Csurgón vasárnap

A Nagyváthy utcát teljes szélességében lezárták.

Két autó ütközött össze Nagyatád és Berzence között

Két személyautó ütközött össze a 681-es főút Nagyatádot és Berzencét összekötő szakaszán, a 4-es és az 5-ös kilométerszelvény között.

Mesefigurákat festettek a Zichy diákjai a kaposvári kórház falaira

Újabb színes meseillusztrációk kerültek a kaposvári kórház Gyermekosztályának járóbeteg-ellátó várótermébe.

Állásajánlatok Kaposváron